in

13 éve ért véget a Szabó család – nosztalgiázzunk!

13 éve, 2007. május 24-én a 2500. résszel lezárult a Kossuth rádió 48 éve tartó népszerű sorozata, „A Szabó család”.

Első alkalommal 1959. június 30-án hangzott el, és egy csapásra óriási népszerűségre tett szert. Alapító írója, Liska Dénes a Rádió dramaturgiájának vezetőjétől, Bozó Lászlótól szabad kezet kapott egy folytatásos rádiójáték elindításához.

A második adást Baróti Géza írta, majd a negyedik folytatás után Forgács István kapcsolódott be a munkába. A műsorfolyamot szinte kezdettől Major Anna dramaturg gondozta és László Endre rendezte. Ez az ötösfogat jegyezte a műsort László Endre 1987-ben bekövetkezett haláláig. Baróti Géza 1993-ban halt meg, Forgács István pedig 1996-ban hagyta abba a rádiójáték írását. Munkájukat Bozó László, Erőss Ágota és Kopányi György vette át, majd 1996 őszétől az alapító szerző, Liska Dénes írta a sorozatot, Baróti Szabolccsal felváltva.

László Endre után több rendezője is volt a műsornak: Bozó László, Turián György, Vadász Gyula, Petrik József, Avanesian Alex, Lehoczky Orsolya, Varsányi Anikó.

A rádiójáték egy angyalföldi család életéről szól. A cselekményt a hallgatók egy része valóságos történésnek képzelte, a szereplőket sokan élő személynek hitték, mivel a színészek nevét az alkotók csak a századik adás után tették közzé.

A legemlékezetesebb főszereplők: Szabó Ernő és Rajz János (Szabó bácsi), Gobbi Hilda (Szabó néni), Benkő Gyula (Bandi), Balogh Erzsi (Irén), Havas Gertrúd és Benkő Péter (Peti), Garics János és Csurka László (Laci), Vörösmarty Lili és Mednyánszky Ági (Icu), Lőte Attila (Halász Feri), Horváth Tivadar (Péteri úr), Zenthe Ferenc (Tibor). A sorozatban igen sok kiváló színművész vállalt epizódszerepeket, többek között Bács Ferenc, Bulla Elma, Csákányi László, Fónay Márta, Fülöp Zsigmond, Gózon Gyula, Hámori Ildikó, Kállai Ferenc, Kálmán György, Keleti László, Kiss Manyi, Körmendi János, Márkus László, Moór Marianna, Örkényi Éva, Őze Lajos, Ráday Imre, Sinkó László, Sütő Irén, Szabó Gyula, Szirtes Ádám, Újlaky László, Vass Éva, Várkonyi Zoltán.

A műsor egyik lényeges és nem titkolt feladata volt a szórakoztató formába öntött társadalmi ismeretterjesztés. A hangjátéksorozat alulnézetből ábrázolta a történelmet. Legnagyobb vonzóereje, hogy szereplőiben a hallgatók önmagukat ismerhették fel. A Szabó család hosszú időn keresztül ha nem is az egyetlen, mindenesetre az egyik legigazibb public relations akció volt a honi tájakon.
A Szabó család által egy új, öntörvényű rádiós műfaj született. Négy évtizeden át élen állt a Magyar Rádió toplistáján. A Szabó család hétfő esténként főműsoridőben ment a Kossuth Rádió hullámhosszán. 2005. június 20-án hangzott el a hangjátéksorozat 2400. adása.

Szólj hozzá!

Május 23-án újra nyit a különleges RoBirtok

48 évig tartott a Szabó család – emlékszel a sorozatra?