in

16 éve egy ország döbbent meg – meghalt Zámbó Jimmy

Zámbó Jimmy tragédiájáról szóló, 2001. január 2-án kiadott MTI-hír sokkolta a közvélemény.

Véletlenül lőtte fejbe magát Zámbó Jimmy kedd kora reggel, csepeli házában – közölte Vágó Imréné rendőr ezredes, a XXI. kerület rendőrkapitánya az MTI érdeklődésére. Elmondta, hogy a művész szűk körű baráti társasággal tartózkodott otthonában.

A rendőrkapitány megfogalmazása szerint a művészt zavarta “egy külső körülmény”, ezért elővette a fegyverét és a nyitott ablakon át lövést adott le.

Ezt követően kivette a 9 milliméteres automata Beretta pisztolyból a tárat és a lőszereket, egy lőszer azonban a fegyverben maradt.

– Véletlen baleset folytán hajnali öt óra tájban találta el a művész fejét a lövedék – fogalmazott a csepeli rendőrkapitány.

Vágó Imréné elmondta még, hogy a művésszel és feleségével együtt öten tartózkodtak a házban.

A társaság tagjai fogyasztottak alkoholt, a rendőrkapitány megfogalmazása szerint enyhén ittasak voltak, amikor a szerencsétlenség bekövetkezett.

A “külső körülményről” Vágó Imréné – a család kérésére – nem közölt részleteket.

Hozzátette, hogy Zámbó Jimmy engedéllyel tartotta az önvédelmi fegyvert, emellett engedéllyel tartott vadászfegyvereket is.

A rendőrség a társaság tagjait és Zámbó Jimmy feleségét még nem tudta kihallgatni.

Szólj hozzá!

Koncz Zsuzsa elcsukló hangon énekelt Göncz Árpád temetésén

Ez volt a tévében 1958. január 2-án