in

2015. október 23. – emlékünnepségek és színes programokkal készülnek

Október 23. – A hagyományos emlékünnepségek mellett színes programokkal készülnek az idén.

oktober_23A hagyományos emlékünnepségek mellett kiállításokkal, filmvetítésekkel, a Magyar Rádió épületében tartandó történelmi sétával is készülnek az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából szervezett központi megemlékezések keretében.

Ivády Nóra, a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal főigazgatója a hétfőn Budapesten tartott sajtótájékoztatón  elmondta: a központi megemlékezések október 21-én, kedden megkezdődnek. Délelőtt 10 órakor az 1956-os Műegyetemi Emlékműnél tartanak ünnepséget és koszorúzást. Itt beszédet mond Boross Péter volt miniszterelnök.

Másnap délután a műegyetemen történelmi évfolyamok találkozójával és hagyományos ünnepséggel folytatódnak a rendezvények. Simicskó István honvédelmi miniszter mond ünnepi beszédet. Majd délután fél 5-kor indul el a hagyományos fáklyás felvonulás a Bem-szoborhoz.

Október 23-án délelőtt 10 órakor katonai tiszteletadás mellett felvonják Magyarország lobogóját. Azt követően a Nemzeti Táncegyüttes ad emlékműsort. Mindemellett a Kossuth téren táncházzal várják az érdeklődőket, ingyenes megtekinthető lesz a Parlamentben a Szent Korona, valamint a Terror Háza Múzeum, a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban pedig családi napot tartanak a forradalom évfordulóján.

Ivády Nóra hozzátette: a központi rendezvények biztonságos lebonyolításáért szokás szerint az Operatív Törzs felel majd. A központi rendezvények részletes programja megtalálható az oktober23.kormany.hu oldalon.

Pintér Edina, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. szerkesztője elmondta, hogy a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületében, a Pagodában történelmi sétára hívják a megemlékezőket.

A Magyar Rádiónál egy – a forradalom idején a főváros utcáin látott – T34-es harckocsit is kiállítanak. A rádió épületében egy sétán mutatják be az érintett helyszíneket.

A program résztvevői pedig nemcsak az élménnyel lesznek gazdagabbak, hanem egy a Szabad Magyar Rádió címerét ábrázoló kitűzőt is kapnak ajándékba – tette hozzá Pintér Edina.

Szűcs Panni, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kommunikációs igazgatója arról számolt be, hogy a forradalom alkalmából a BKK időutazásra hívja a megemlékezőket. A 2-es és a 4-es, 6-os villamosok vonalán az október 23-i és a következő hétvégén is korhű villamosok közlekednek majd. Emellett a megállókban különleges installációkkal idézik fel a forradalom eseményeit.

Az ünnepi villamosokkal – amelyek nagyjából óránként közlekednek majd – ingyenesen lehet majd utazni. A részletes menetrendről, valamint az ünnepi rendezvényekkel összefüggő forgalomkorlátozásokról bővebb információk találhatók a BKK honlapján és Facebook-oldalán.

Gaál Áron, az Országos Meteorológiai Szolgálat időjárás-előrejelző és veszélyjelző osztályának vezetője arról számolt be, hogy pénteken jellemzően napsütéses lesz az idő, csapadék nem várható.

Szabadtéri rendezvények szempontjából nagyszerű idő lesz – hangsúlyozta az osztályvezető.

– MTI –

Klikk ide a programokért

Szólj hozzá!

Október 23.: Családi nap a Hadtörténeti Múzeumban

Október 23.: Filmvetítések a Corvin és a Tabán moziban