in

2016. október 23: ingyenes múzeumok listája

2016. október 23: íme az ingyenesen látogatható múzeumok listája.

Érdemes tudnod, hogy az állami ünnepnapokon egy sor állami múzeum állandó és saját szervezésű időszaki kiállításokat ingyenesen nézhetjük meg.

Kormány 194/2000-es számú kormányrendeletének 2011. évi módosítása alapján továbbra is díjtalanul látogathatja a múzeumok állandó kiállításait a 18 év alatti személy legfeljebb két közeli hozzátartozója, továbbá a 26 év alatti személyek is, minden hónap egyik hétvégéjének a múzeum által meghatározott napján.

Ha a kisgyerekes család ettől eltérő időpontban szeretne állandó vagy időszaki kiállításokat látogatni, akkor egy gyerekkel a szülőknek nem vehető igénybe kedvezmény, legalább két gyerek kísérőjeként viszont a legfeljebb két közeli hozzátartozó 50%-os kedvezmény igénybevételére jogosult. Ugyanez az 50%-os kedvezmény illeti meg mind az állandó, mind az időszaki kiállításokra a 6-26 év, továbbá a 62 és 70 év közöttieket is.

Ezen felül fontos tudni, hogy a 6. életévét be nem töltött kiskorúak, a 70 év fölöttiek, illetve a fogyatékossággal élők és maximum egy fő kísérőjük ingyenesen látogathatják a múzeumok állandó és időszaki kiállításait is.

A nemzeti ünnepnapokon, vagyis március 15-én, augusztus 20-án és október 23-án, a múzeumok, állampolgárságra való tekintet nélkül, mindenki számára ingyenesen látogathatók.

Íme néhány 2016. október 23-án ingyen látogatható múzeumok közül, nyitvatartási idővel

Magyar Természettudományi Múzeum Budapest, Ludovika tér 2-6, 1083
Nyitvatartás: 10.00- 18.00

Néprajzi Múzeum Budapest, Kossuth Lajos tér 12, 1055
Nyitvatartás: 10.00- 18.00

Tűzoltó Múzeum Budapest, Martinovics tér 12, 1105
Nyitvatartás: 10.00- 18.00

Szentendrei Skanzen Szentendre, Sztaravodai út, 2000
Nyitvatartás: 09.00- 17.00

Hadtörténeti Intézet és Múzeum Budapest, Kapisztrán tér 2-4, 1014
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából Intézményünk különleges Családi Nappal várja látogatóit.. Nyitvatartás: 10.00- 18.00

Vadászati Múzeum Hatvan, Kossuth tér 24, 3000
Nyitvatartás: 10.00- 18.00

Terror Háza 1062 Budapest, Andrássy út 60.
Nyitvatartás: 10.00- 18.00

Magyar Földrajzi Múzeum Érd, Budai út 4, 2030
Nyitvatartás: 10.00- 18.00

A Tűzoltó Múzeum – Katasztrófavédelem Központi Múzeuma Budapest, Martinovics tér 12.
Nyitvatartás: 7:30 – 16:00

Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Szentendrei Skanzen Szentendre, Sztaravodai út, 2000
Nyitvatartás: 10:00-16:00

Iparművészeti múzeum Budapest, Üllői út 33-37, 1091
Nyitvatartás: 10.00-18.00

Műszaki Tanulmánytár 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 10.
10.00-17.00 között

Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény (Öntödei Múzeum) 1027 Budapest, Bem József. u. 20.
10.00-16.00 között

Elektrotechnikai Múzeum 1075 Budapest, Kazinczy u. 21.
10.00-17.00 között

Alumíniumipari Múzeum 8000 Székesfehérvár, Zombori út 12.
10.00-14.00 között

Kohászati Múzeum 3517 Miskolc-Felsőhámor, Palota utca 22.
10.00-16.00 között

Szólj hozzá!

Bródy János: Nyáréjszakán a 67-es úton

Október 23-án lesz Magyarország, szeretlek? – íme a válasz