in

Aradszky Lászlóra emlékeznek a ma esti műsorban

Aradszky Lászlóra emlékezik a közmédia.

Az enekes vasárnap hunyt el.

„Nemcsak a húszéveseké a világ”, énekli Aradszky László évtizedek óta, ez a sláger a védjegyévé vált. 1962-ben indult a karrierje, azóta áll a színpadon. A „Még ide oda húz a szív”, az „Isten véled édes Piroskám”, vagy a „Pókháló van már az ablakon” című dalok mind a közönség kedvencei. Amellett, hogy az egész országot bejárta, Ausztráliától az Egyesült Államokon át Kanadáig sok helyen megfordult, és örökzöld slágereivel szórakoztatta a publikumot.

Hogy volt?! – Október 9., hétfő- 20:00, DunaWorld

960 között az Országos Szórakoztatózenei Központ stúdiójában Vécsey Ernő, 1960-tól 1962-ig a Magyar Rádió Tánczenei Stúdiójában Balassa P. Tamás növendéke volt. Ezt követően magánúton tanult Gyulai Erzsébetnél.

Valamennyi nagy fesztivál döntőse volt – az 1967-es Táncdalfesztiválon előadói díjat nyert -, gyakran szerepelt a beatelőadók között is a slágerlistákon. 1969-ben jelent meg első nagylemeze, amelyet további tizenkettő követett, a legutóbbi, a Ha megszólal a telefon idén készült el. Pályáját 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével ismerték el, 2014-ben Szenes Iván-díjat kapott, 2015-ben Miniszteri Elismerő Oklevelet, tavaly Arany Hangjegy Életműdíjat.

Szólj hozzá!

Elhunyt Nepp József rajzfilmrendező

Fenyő Miklós bevallotta: “”Nagyon sokáig hiányzott.”