in

Balesetet szenvedett az Omega tagja

Balesetet szenvedett az Omega tagja, Debreczeni Ferenc – írja a Blikk.

omegaora700A legendás Omega együttes dobosa a minap életet mentett azzal, hogy egy piroson átszáguldó autóval ütközött. Igen, nem tévedés, ugyanis ha Debreczeni Ferenc nem ütközik a figyelmetlen sofőrrel, akkor az elgázolta volna a mellette a zebrán szabályosan átkelő várandós asszonyt!

Bár a zenésznek többmilliós kára származik a történtekből, mégsem bánja, hiszen a karambolban senki sem sérült meg.

Mint azt a Blikknek elmondta: minden egy szempillantás alatt történt, és élete végéig hálás lesz a sorsnak.

“Nekem zöldet mutatott a lámpa, amikor váratlanul, majdnem szemben velem, enyhén balról belém rohant egy másik személyautó. Ha elrántom a kormányt, akkor a szabálytalan sofőr elkaszálja a zebrán szabályosan áthaladó kismamát. A baleset után pár perccel éppen arra jött egy rendőrautó. Két és fél órán keresztül helyszíneltek a szakadó esőben. A szabálytalanul vezető fiatalember elismerte a felelősségét, nem vitatta, hogy ő a hunyó, de a terhes asszonyka sokkot kapott, így mentőt kellett hozzá hívni.” – mesélte Debreczeni Ferenc

Szólj hozzá!

Megérkezett Udvaros Dorottya újdonsága

Ma van a magyar operett napja – ezért esik október 24-re