in

Emlékezzünk! Bánffy György szavai a Kossuth-díj átvétele után

Alább Bánffy György 2001-ben az MTI-nek adott nyilatkozatát közöljük.

A magyar nyelvet életem szerencséjére – szüleimtől, tanáraimtól, színész nagyjainktól még pályám kezdetén – úgy tudtam megörökölni, hogy annak erejét és gazdagságát megérezve, végig küzdöttem érte és vele – nyilatkozta Bánffy György színművész a kitüntetés átvételekor az MTI-nek.

– Ezt az örökséget tovább adni, egyik első rendű kötelességemnek tekintem – tette hozzá.

A színészi nagy örömök közé tartozik, hogy Németh László születésének századik évfordulója alkalmából ismét műsorra kerül a szerző Galilei című drámája – utalt az Evangéliumi Színház közelgő, április 17-i bemutatójára a Duna Palotában.

Bánffy György pályája egyik csúcsaként jelölte meg a darabbal való találkozását: Németh László írói nagysága és az általa megírt karakterből fakadó feladat jelentősége okán.

A színművész szólt arról, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Mandarin táncprodukciók nemzetközi füzérét az általa írt dokumentumjáték vezeti be március 25-én, Bartók Béla születésének 120. évfordulóján.

A csodálatos mandarin-ügy című előadást korabeli dokumentumok, tanulmányok, naplójegyzetek, újságcikkek, levelezések alapján állította össze. A dokumentumjáték a József Attila Színház épületében kialakított kamara játszóhely műsorán szerepel.

A művész örömmel szólt arról, hogy az Anyád nyelvét bízták rád a századok című műsora a 29. évébe lépett, s az előadást mind a mai napig hívják itthoni és határokon túli településekre. – áll a 2001-ben megjelent anygban.

Szólj hozzá!

Remek magyar film: Hannibál tanár úr

Budapesti Operettszínház – jön az újabb premier: “Már csak két nap…”