in

Benkő László megszólalt a betegségéről – íme az Omega tagjának nyilatkozata

„Nem félek a haláltól” – rosszindulatú daganattal küzd az Omega legendája.

Nem félek a haláltól, de az odavezető úttól tartok – fogalmazott az ATV Egyenes beszéd című műsorában Benkő László.

Az Omega legendás billentyűse azt is bejelentette a műsorban, hogy “van egy daganat, nem jó indulatú, de rengeteg megoldási lehetőség van, és majd a jövő héten választunk a követendő terápiák közül.”

Az Omega zenekarvezető-billentyűse arról is beszélt, hogy tavaly, Somló Tamás halála nagyon megrendített minden zenészt, akik évtizedeket játszottak Tamással együtt. Akkor döbbent rá, hogy benne is két Benkő Laci van, az egyik a mindennapok bohóca és a másik, a civil, akinek ugyanolyan gondjai vannak, mint bárkinek.

Benkő megerősítette, hogy daganatos megbetegedésben szenved, egyben megköszönte orvosainak, amit a gyógyulásáért tesznek.

Benkő kimondta: „Van egy daganat, nem jó indulatú, de rengeteg megoldási lehetőség van, és majd a jövő héten választunk a követendő terápiák közül. Bízom bennük nagyon” – mondta orvosairól, hozzátéve: „van közöttük rokonom is, és van olyan is, aki évtizedek óta közel van hozzám.” – közölte az atv.hu.

Íme a zenész nyilatkozata, videóban.

Szólj hozzá!

Gyász! “Álmodj szépeket, Laci bácsi!”

Múzeumok Éjszakája 2017 – íme az applikáció, mobilalkalmazás itt