in

Boldog születésnapot! Kovács P. József 75 éves lett

Kovács P. József ma lett 75 éves. Isten éltesse!

A Horváth Mihály téri Általános Iskolába járt, az irodalomtanára Szabó Magda volt, aki nagy szerepet játszott abban, hogy Kovács P. József a művészi pályára lépjen. Érettségi vizsgát 1959-ben tett, az év tavaszán pedig országos szavalóversenyt nyert, mely esemény a televíziózással is összehozta. Országos győztesként egy élő műsorban szerepelt egy Ady-verssel, a Zsóka búcsúzójával.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán kezdte felsőfokú tanulmányait (itt Fisher Sándor volt a beszédtechnika-tanára, aki később telefonon ajánlotta neki, hogy jelentkezzen a Magyar Televíziónál, ahol éppen bemondót kerestek), de egy éven belül átiratkozott az ELTE Bölcsészkarára. Tanulmányai során egyik alapító tagja volt az Universitas Együttes versmondó körének. 1962-ben került a Magyar Televízióhoz, pályafutása során a Magyar Rádióban is tevékenykedett mint műsorvezető.

Számtalan gálaműsor, ünnepi hangverseny, vetélkedő, portrék műsorvezetője és irodalmi műsorok előadója volt. Évtizedekig a TV Híradó hírolvasó bemondója, az egyik legfelkészültebb kollégaként tartották számon, a nézőket mindig önálló gondolatokkal orientálta.

Színészi tehetségét is megcsillogtatta Optimizmus 1962 című tévéjátékban. Rendszeresen vállal fellépéseket mint hivatásos előadóművész és műsorvezetőként az ország és a főváros különböző pódiumain. A Magyar Versmondók Egyesületének tagja.

Kovács P. József 42 évig dolgozott a köztévénél, 2001-ben távozott “önként” a csatornától. A Blikknek azt mondta: ma már ritkán néz tévét, de az új nemezeti hírcsatornáról megvan a véleménye.

“Még akkor sem tudnak hangsúlyozni, ha köszönnek és azt mondják: Jó reggelt kívánok!” – fakadt ki a lapnak a veterán bemondó.

Kovács P. szerint utódai a BBC-t próbálják utánozni, de az emberek nem tartják őket hitelesnek. Korábban olyan hiteles szakemberek voltak a képernyőn, akikre az egész ország figyelt – tette hozzá.

A tévés nem tervezi, hogy újra aktívan dolgozzon a médiában.

Legutóbb fia, Kovács Kristóf producer kedvéért vállalt el egy rövid felvezetőt a Showder Klub évindító adásában, emellett családi vállalkozásaikban tevékenykedik.

Szólj hozzá!

Gratulálunk! Kovács Kati életműdíjat kapott

Kovács Kati – Vésd bele a fába