in

Boros Csaba: “Megírtuk, de aztán el is feledkeztünk róla”

Elkészült a “Kimondom a neved” című Republic album első klipje.

Az hasonló címen megjelent lemez első, címadó dalának születésére így emlékezik vissza a Republic zenekar énekese, Boros Csaba.

– A gyerekeim valahogyan mindig belekavarodnak az alkotás folyamatába. A „Kimondom a neved” az utolsók között született meg. Eredetileg egy lírai nótának készült, Wéber Ferenc szövegével. Megírtuk, de aztán el is feledkeztünk róla. Ha Ákos fiam egyszer csak nem kezdi el dúdolni a konyhában, akkor nem is kerül fel erre az albumra. Mindenesetre így előkerült, a zenésztársaim meg rábeszéltek, hogy csináljunk ebből egy beat nótát.

A lemez címadó dalához most elkészült a klip is, amely imidzs és sztori klip egyfajta keveréke lett, a háttérben egy vallatási történet szálai bontakoznak ki.

Nézd meg a klipet ITT.

Szólj hozzá!

Nagy eseményre készül Tabáni István: “Nagy öröm lesz számomra”

Elhunyt Selmeczi Borbála – kedveltük műsorait, nyugodjon békében