in

Budapesti Operettszínház: jön a Fame – A hírnév ára

A fiatal művészek útkereséséről szóló Fame – A hírnév ára című musicalt mutatja be a Budapesti Operettszínház június 26-án és 27-én.

A színház új előadását az alkotók, a főszereplők és a tánckar részvételével tartott casting-show keretében mutatták be a sajtó képviselőinek kedden.

Lőrinczy György főigazgató arról beszélt, hogy feladatuk olyan musicalek műsorra tűzése, amelyek a szórakoztatáson és a zenei élményen túl más mondanivalót is tartogatnak a nézők számára. A Fame jól illeszkedik ebbe a sorba – tette hozzá. Mint mondta, a darab a fiatal színészgenerációnak remek bemutatkozási lehetőség.

A világhírű musical egy művészeti iskolában játszódik. A teátrum fiatal generációjának tagjai pályakezdő művészeket alakíthatnak. A tanárnők szerepében a színház musicaltagozatának sztárjai láthatók.

A darabban a zenetanárt Pálfalvy Attila és Csuha Lajos, a tánctanárnőt Vásári Mónika és Auksz Éva alakítja. A drámatanár szerepére prózai színészeket hívtak meg: Vasvári Csabát és Németh Kristófot. Az angoltanárnőt Nádasi Veronika és Szulák Andrea játssza. Az előadás rendezője Somogyi Szilárd, koreográfusa Balogh-Barta Viktória.

A főigazgató elmondta: a darab rengeteg aktuális témával foglalkozik, a diák-tanár viszonyról, a bevándorlás kérdéséről, a drogkérdésről és arról is szó van benne, hogyan lehet feldolgozni egy hirtelen jött művészi karriert.

Kerényi Miklós Gábor művészeti vezető elmondta: a Fame arról szól, hogy az érvényesüléshez mi mindent kell tenni, mennyi áldozatot kell hozni, milyen kapcsolatokra kell törekedni.

Mint mondta, a darab felhívja a figyelmet arra, hogy a művészeti képzés mennyire izgalmas, ha nincsenek a különböző művészeti ágak elszigetelve egymástól, ha együtt készülhetnek a művészeti pályára a diákok, egy iskolában tanulhatnak, hatással lehetnek egymásra.

Kiemelte, hogy az előadásban számos érdekesség szerepel: a közönség láthat táncoló taxit, emellett fantasztikus repülés, több “artista-mutatvány” és különleges hidraulikai elemek is vannak az előadásban. “Street-tánc ilyen szinten még nem valósult meg magyar színpadon, mint ahogy most erre törekedni fogunk” – mondta, hozzátéve, hogy a produkciót fiatalos erő és lendület jellemzi.
A musicalt, amely több mint húsz év után látható újra Magyarországon, kettős szereposztásban játsszák. Carmen szerepét Gubik Petra és Muri Enikő, Nicket Veréb Tamás és Kocsis Dénes, Serenát Simon Panna és Jenes Kitti alakítja. Jack figuráját Szabó Dávid és Gömöri András Máté, Josét Kerényi Miklós Máté és Vanya Róbert játssza, Mabel szerepében Vágó Zsuzsi és Nagy Gréta látható.

A darabot David de Silva elképzelése alapján Jose Fernandez, a dalszövegeket Jacques Levy írta, a zenét Steve Margoshes szerezte. A művet Miklós Tibor fordította, az előadás dramaturgja Perczel Enikő, zenei vezetője Balassa Krisztián. A jelmez Velich Rita, a díszlet Bátonyi György munkája.

Szólj hozzá!

Jön a Máté Péter dalaiból készült musical

Budavári Palotakoncert 2015: íme a fellépők névsora