in

Budapesti Operettszínház új előadás – jön a Lady Budapest

A Budapesti Operettszínház négy nagy bemutatót tart a következő évadban, ami a Kalandok éve nevet kapta. Jöjjön az első előadás a sorban.

Történelmi kalandot, méghozzá veszélyes és sorsdöntő időt idéz Kocsák Tibor és Miklós Tibor rockoperája, a Lady Budapest, amit október 21-én láthat először a közönség.

A világhírű író-rendező Tábori György Utazás című regényéből készült darabot húsz évvel a Bakáts téri ősbemutató után most Somogyi Szilárd rendezésében tűzi műsorára a színház, Mészáros Árpád Zsolt, Janza Kata, Szabó P. Szilveszter, Szinetár Dóra, Vágó Bernadett, Vágó Zsuzsi és Peller Anna főszereplésével. Az Operettszínház ezzel az előadással tiszteleg az ’56-os forradalom hatvanadik évfordulója előtt.

A forradalom alatt illetve a forradalmat követő káoszban játszódó történet főhőse az angol Lady Ashton, aki mindent megtesz azért, hogy szerelmét, Veres Pált, a sebesült forradalmárt kimentse az országból, csakhogy a határon egy szovjet őrnagy megállásra kényszeríti őket. “Miközben megelevenedik a közelmúlt történelme, egy végletes, gyönyörű szerelmi háromszög bontakozik ki. Azt reméljük, hogy ez az előadás igazi, átütő siker lesz” – mondta Kerényi Miklós Gábor.

Szólj hozzá!

Révész Sándor: “Újabb örömhírrel szolgálhatunk”

Budapesti Operettszínház új előadás – jön a Kreatív kapcsolatok