in

A Budapesti Operettszínház vezetője fantasztikus számokat közölt

Megtartotta immár hagyományosnak tekinthető évadzáró-évadnyitó társulati ülését a Budapesti Operettszínház.

“Nálunk az évadnyitó egyben az évadzáró társulati ülés is, hiszen egész nyáron dolgoztunk most is.”
– mondta Lőrinczy György főigazgató. Az intenzív vendégjátékokkal, számos kül- és belföldi produkcióval teli nyár mellett az évad sem volt unalmas.

A Budapesti Operettszínház kéttagozatú társulata a tavalyi évadban 510 ezer néző előtt 609 előadást játszott.

Bontásában tekintve ezt a kimagaslóan magas előadás számot: 448 előadást tartottak a különböző budapesti játszóhelyeken (a Nagyszínházban 310, a Raktárszínházban 105, a Zeneakadémián 6, az Átriumban 27 előadást), és 161 előadást külföldön illetve vidéken, melyek közül 113-at az évad folyamán, 48-at pedig nyáron teljesítettek.

Külföldön összességében 190 ezer néző láthatta a teátrum különbözőprodukcióit Izraeltől Olaszországon, Németországon, Japánon át egészen Dél-kelet Ázsiáig és Ománig.

“A Budapesti Operettszínház ma már egy olyan brand, ami a világon mindenütt tudja képviselni a magyar színeket, méghozzá nagy sikerrel. Ez persze komoly felelősséget jelent, mert ebben a hatalmas tempóban nem szabad elfelejteni, hogy nem egy előadásait letudó színház vagyunk, hanem az a feladatunk itthon és külföldön egyaránt, hogy olyan magas művészi színvonallal képviseljük azt a műfajt, amiben hiszünk, ami méltó hozzánk. Elengedhetetlenül szükséges, hogy elhiggyük, minden nap száz százalékosan kell teljesíteni és megnyerni a közönséget. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy hinni kell saját művészetünkben, abban hogy fontosak vagyunk és olyat tudunk megmutatni magunkból táncban, énekben, zenében, amit más nem tud” – mondta el Kerényi Miklós Gábor művészeti vezető.

Szólj hozzá!

Szegedi Szabadtéri Játékok 2017 – részleteket közöltek a szervezők

Oszvald Marikát szülei ezzel riogatták