in

CD-n is megjelent az Első Emelet utolsó lemeze

Az Első Emelet együttes utolsó albuma 1990-ben jelent meg, de csak bakeliten.

A kisgeneráció olyan összefoglaló fogalom a legújabbkori popzenei értelmező szótár szerint, mely szerint tagjai a ’60-as évek szülöttei és nem a rockandroll és beat gyermekei, hanem egy újabb zenei hullám hátán érkeztek a ’80-as évek hazai könnyűzenéjébe, és helyet követeltek maguknak, sokszor kiszorítva és felülmúlva sikereikkel az előttük felnövekedett Nagygenerációt.

Ennek a kisgenerációnak az egyik legsikeresebb zenekara az Első Emelet volt, s talán legérettebb albumuk jelent meg CD-én.

Az album elkészítése előtt Michel bejelentette, hogy session zenészként szeretné folytatni, így elváltak az útjai a zenekartól.

Helyére Szörényi Örs került. Ekkor készült a Rádió 8-as Stúdiójában Kis generáció, az Első Emelet egyik legjobb stúdióalbuma.

Juss hozzá ITT a CD-hez

1. Kis generáció (Berkes Gábor, Geszti Péter)
2. Lány a villamoson (Bogdán Csaba, Geszti Péter)
3. Szombat esti gáz (Berkes Gábor, Geszti Péter)
4. Túl a kölyök-időn (Bogdán Csaba, Geszti Péter)
5. Hazudd, hogy fáj! (Kisszabó Gábor) km: Demeter György, Keresztes Ildikó, Muck Ferenc
6. Szerelem angyala (Bogdán Csaba, Geszti Péter)
7. Nyomd meg a gombot! (Berkes Gábor, Geszti Péter)
8. A gondolkodó (Kisszabó Gábor)
9. Adj fel egy hirdetést! (Berkes Gábor, Geszti Péter) km: Demeter György, Keresztes Ildikó, Muck Ferenc
10. Magányrádió (Bogdán Csaba, Geszti Péter)

Szólj hozzá!

A nagy Gatsby a Vigszínházban – jegyek itt a musicalre!

Életmentő műtét vár a magyar énekesre – íme a hivatalos közlemény