Csepregi Évát köszöntjük


64 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot Csepregi Éva, a Neoton Família múlhatatlan érdemű énekesnője. A kora persze nem látszik rajta.

A wikipédia adatai szerint a Ságvári Endre Úti Általános Iskolába járt, majd a Steinmetz Miklós Gimnáziumban érettségizett, 1972-ben. Általános iskolásként tanult zongorázni, később pedig hegedülni. Egy évig a Magyar Rádió gyermekkórusában, majd 1970-ben Hoffmann Ödönnél tanulta az éneklést. 1973-ban hét hónapon keresztül dolgozott titkárnőként a Chinoin Gyógyszergyárban. A Kócbabák nevű trióban tűnt fel először az 1972-es Ki mit tud?-on, Pál Éva és Fábián Éva társaságában énekelt, a matematika érettségi előtti napon.

Fellépett a Stereo együttesben is. A Neotonnal 1973 végén társultak, 1977-ben Neoton Família néven hivatalosan is egyesültek. 1979-ben a MIDEM fesztiválon léptek fel, ekkortól külföldön Newton Family néven váltak ismertté. 1985-től a skót származású dalszerzővel, Bob Heatlie-vel élt és dolgozott össze, 1992-ben született fiuk, Dávid.

Az énekesnő -e sorok szerzőjének korábban elmondta, hogy már tinilányként sztárolták, amit viszont ő igyekezett megfelelően kezelni. A szülei először aggódtak azért, hogy diszkókban fog dolgozni, de végül megbarátkoztak a gondolattal, hioszen Éva sikert sikerre halmozott.

Szeretne fiatalabb lenni

A rendszerváltás előtti években rendszeresen hírbe hozták Erdős Péterrel, a hazai könnyűzenei ipar teljhatalmú urával. Ő sosem tagadta, hogy közeli barátságot ápoltak 13 éven keresztül a 27 éves korkülönbség ellenére. Azóta persze sok minden megváltozott Éva életében.

– Azért lettem énekes, hogy örömet szerezzek az embereknek. Erdős Péter, a menedzserünk azt mondogatta annak idején, hogy ami nem fejlődik, az visszafelé fejlődik. Most már a Neoton Família retrónak számít, de ezt nem is bánom – mondta az Őszintén Szily Nórával című műsorban.

Éva önmagát későn érő típusnak tartja, ezért lenyűgözik azok a mai húszévesek, akik képesek ma venni az akadályokat.

Ő mindig harcolt a korával, és szeretne legalább 3-5 évvel fiatalabb lenni.

Watch Dragon ball super

A weboldal használatához el kell fogadnod, hogy cookie-kat helyezünk el a számítógépeden. Részletek

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. A cookie-k (sütik) apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésző beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "cookie" feliratú gombra kattintasz, elfogadod a sütik használatát.

Bezár