Cserháti Zsuzsa dallal hangolódunk a romantikus premierre

Cserháti Zsuzsa mellett Rúzsa Magdi a kedvence a szépségnek.

A fiatal tehetség Bréda Bia, hamarosan újabb saját dallal jelentkezik, ami ezúttal egy romantikus felvétel lesz. Az újdonsághoz videoklip is készült, vasárnap tekinthetik meg először az érdeklődők. Mi hangolódásképpen megkérdeztük Biát, mely két magyar szerelmes dal a kedvence. Hangolódj velünk!

– Fontosnak érzem, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy a szerelem mindenkié, nemtől-kortól függetlenül! A szerelem, a legcsodálatosabb érzés a világon, mindenki számára elérhető dolog. Nagyon várom a premiert! – árulta el Szabad Szerelem daláról a zene.hu-nak adott interjúban.

Tiszta szívvel énekel

„Rúzsa Magdolnát imádom. Ő az a személyiség a magyar előadóművészek között, akit figyelemmel követek és példaképként tekintek rá. Tőle a Szerelem című dalt kedvelem. Amit elért, az csodálatos! Nincs sok hasonlóság a hangszínünkben, de nagy vágyam válna valóra, azzal, ha egyszer énekelhetnék vele. Számos koncertjén jártam már, tiszta szívvel és odaadással áll mindig a színpadra.– említette Bia első kedvencét.

„Mellette Cserháti Zsuzsát is nagyon szeretem, olyan erő van a hangjában! Tőle gyermekkorom egyik nagy kedvence volt a Száguldás, Porsche, Szerelem.


Szereted a retrót? Kérlek segítsd a munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 

Watch Dragon ball super

A weboldal használatához el kell fogadnod, hogy cookie-kat helyezünk el a számítógépeden. Részletek

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. A cookie-k (sütik) apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésző beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "cookie" feliratú gombra kattintasz, elfogadod a sütik használatát.

Bezár