in

Csoóri Sándor temetése – Illyés Mária: Csoóri Sándor szelleme velünk marad

Csoóri Sándor temetése – Illyés Mária: Csoóri Sándor szelleme velünk marad

Csoóri Sándor szelleme életművében velünk marad – mondta el Illyés Mária művészettörténész, Illyés Gyula lánya a szeptember 12-én elhunyt Csoóri Sándor költő, író, filmalkotó temetésén szerdán az Óbudai temetőben.

Felidézte: Illyés Gyula és az által a fiatalon patronált Csoóri Sándor ízlésbeli és véleménybeli hasonlósága számos dologra, a küzdelmek megvívásának módozatára is kiterjedt: nem a viszály, hanem az egyetértés lehetősége volt a fontosabb számukra.

Csoóri Sándor életműve most áll össze abba az egységbe, amelynek meg kell kapnia a méltó figyelmet, “szelleme ebben az emelkedő műben velünk marad” – emelte ki Illyés Mária.

Kósa Ferenc: az igazmondást választotta menedékül

Csoóri Sándor a kommunista diktatúra idején nem a zsarnokság túlerejét mérlegelte és nem az elnémulást választotta menedékül, hanem az igazmondást, mert egy magyar költőnek ez a dolga – fogalmazott Kósa Ferenc filmrendező barátja, Csoóri Sándor szerdai búcsúztatásán az Óbudai temetőben.

“Ki kell csikarnunk a történelemtől a szabad gondolkodás és az igazmondás jogát, nincs más választásunk” – idézte fel Kósa Ferenc a hatvanas évek elején, első találkozásuk során mondottakat Csoóri Sándortól. Hozzátette: aznap életre szóló barátságot kötöttek.

Mint a rendező felidézte, az évtizedek során sok filmnovellát és forgatókönyvet írtak együtt, az első ilyen a Tízezer nap volt, amelyben nevén nevezték az 1956-os forradalmat és emiatt a hatalom betiltotta az alkotást.

“Tisztességes emberek és tisztességes magyarok akartunk maradni, erről tanúskodnak közéleti küzdelmeink is” – fogalmazott a Kossuth-díjas rendező.

– MTI –

Szólj hozzá!

Paulo Coelho a Twitteren jelentette be

Csoóri Sándor temetése – Tornai József: maga volt az élet