in

Debreceni Virágkarnevál 2017 közvetítés – nézd élőben: online közvetítés info itt

Debreceni Virágkarnevál élőben lesz látható a Duna World képernyőjén.

Immáron kilencedik éve közvetíti élőben a közmédia az augusztus 20-i Debreceni Virágkarnevált. Az államalapítás ünnepén, vasárnap reggel nyolc órától Tatár Csillával és Takács Bencével, a közmédia ismert és népszerű műsorvezetőivel a Duna World nézői is átélhetik a hazai virágkultúra egyik kiemelkedő rendezvényét, ahol színpompás virágkocsikkal és művészeti produkciókkal találkozhatnak a televíziónézők.

Az érdeklődők a képernyőkön keresztül élőben láthatják a Szent Korona kocsit, a nyitókocsit, Esztergom, Nagyvárad és Debrecen, illetve a Debreceni Egyetem kocsijait, továbbá a Karnevál, a Világűr meghódítása, az Őslények világa, a Tiszta karnevál, a Szakképzésé a jövő!, az Összetartozás, a Flow-csapat, a Szárnyaló Debrecen, illetve a „D’aliás” sárkány álma tematikájú kocsikat.

Az ország egyik leglátványosabb kulturális fesztiváljának virágkocsis felvonulásán fellép többek között a Fantasy Tánc-Show, a Lesz Dance Tánc- és Sport Egyesület, a Debreceni Ifjúsági Fúvószenekar és Majorette Együttes, illetve a Debreceni Népi Együttes is. A fellépők színpadi táncokat, tradicionális és show mazsorettet, revü és látványtáncokat, latin-amerikai standard, továbbá versenytáncokat mutatnak be.

A rendezvényen fényfestéssel emlékeznek meg a reformáció 500. évfordulójáról, továbbá a csatorna felvételeket mutat be az Anna-bál szépéről, a veterán autó és motorfelvonulásról, továbbá a több ezer biciklis felvonulásáról is.

Még érdekesség az idei virágkarneválról KLIKK!

A közmédia segítségével idén is átélheti a virágkarnevál pazar felvonulását, részese lehet a felemelő rendezvénynek és szavazhat a legszebb kocsikra.

A közvetítés augusztus 20-ám 8:00-kor kezdődik.

Online közvetítés ITT

Szólj hozzá!

Várható időjárás 2017. augusztus 20-án

2017. augusztus 20: ingyenes múzeumok listája