in

December 11-én jött a szomorú hír – Schütz Ila utolsó útja

Elbúcsúztatták Schütz Ila színművészt – közölte az MTI 2002. december 20.-án.

Schütz Ila színművésztől – családtagok, kollégák, tisztelők – pénteken vettek végső búcsút a református egyház szertartása szerint Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Schütz Ila Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláról december 11-én érkezett a bejelentés.

Ravatalánál művésztársa, Sztankay István felidézte, harminc évvel ezelőtt látta először filmszerepben a fiatal és tehetséges színésznőt, akivel nemsokára összehozta a sors egy filmben.

Szólt a színpadi szerepek soráról, amelyekben nagyon sokszor adtak végszót egymásnak. Sztankay István úgy fogalmazott: végszót adtam most is, és választ várok, Schütz Ila.

Gálvölgyi János színművész kiemelte: Schütz Ila jó színész volt, hiszen gondjait, problémáit el tudta rejteni a játszótársak elől a színpadon, azokat nem fedezték fel szemében a partnerei.

A sírnál a volt színművészetis évfolyamtársak közül Balázsovits Lajos mondott búcsúztatót.

Schütz Ila 1969-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a Mikroszkóp Színpadon játszott, 1970-től több mint két évtizeden át a Madách Színház tagja volt. 1993-tól a József Attila Színházban lépett a közönség elé.

Számos klasszikus szerző – például Shakespeare, Moliére, Csehov – darabjában játszott.

Nevéhez fűződik a Jövőre, veled, ugyanitt című Bernard Slade vígjáték magyarországi sikerszériájának női szerepe. Dorisként több mint háromszáz előadáson volt partnere a George-ot alakító Sztankay Istvánnak.

Az elmúlt években a József Attila Színház produkciói közül többek között a Black Comedy, A házasságlevél, az Ugyanaz hátulról és A miniszter félrelép című vígjátékokban szórakoztatta a
közönséget.

Számos játék- és tévéfilmben is szerepet kapott, így például az Ismeri a szandi-mandit?, a Krebsz, az isten, a Szép lányok, ne sírjatok!, a Madárkák, valamint a Valami Amerika című alkotásban.

Szólj hozzá!

2017. augusztus 20. – Ez lett Magyarország tortája 2017-ben

Fontos felhívást tett közé a Barátok Közt csapata