in

Dobrády Ákos: “nem igazán tudtuk, milyen közönségre számítsunk”

Dobrády Ákos, EMeRTon-díjas énekes a Sláger Híradó vendége volt. A műsorban terveiről, a következő nagykoncertjéről és a nyári turnéról is beszélt. Ákos beszámolt gyermekeknek szóló projektjéről is a Kicsi Gesztenye Klub ismeretterjesztő sorozatáról, amely hatalmas népszerűségnek örvend.

„Az utóbbi időben rengeteget dolgozom, hétfőtől vasárnapig napi 10-12 órákat, de megéri az erőfeszítés. Tavaly március óta az egyik gyerekcsatornán fut Kicsi Gesztenye Klub címmel egy ismeretterjesztő sorozatunk. Egy kislány, Vincze Liza a főszereplő, illetve a négy őselemet szimbolizáló figura, akik szellemes történeteken, dalokon keresztül játékosan tanítanak. A főszereplő által énekelt dalokból egy színpadi adaptációt is megalkottunk – ezt az elmúlt egy évben több mint 15 000-en látták. A TV sorozat pedig annyira sikeresnek bizonyult, hogy idén már nemcsak Magyarországon, hanem további 12 országban is műsorra tűzték” – mesélte Ákos.

A TNT énekesének teendői sűrűvé váltak az elmúlt másfél évben, így komolyan el kell gondolkoznia az életmódváltáson, mert a folyamatos pörgés sokat kivesz belőle. Azt gondolja, ideje megtanulnia bizonyos dolgokat elengedni, és feladatokat delegálni.

„Hétvégenként a zenéről szól az életem, a TNT-vel rengeteget koncertezünk. Az idei évben július 1-jén lesz a nagykoncertünk, amire ezerrel készülünk. Ez mindig teltházas, ami hatalmas élmény a zenekarnak. Nyáron szinte az egész országot beutazzuk, kisebb-nagyobb fesztiválokon is fellépünk. Tavaly koncerteztünk először a VOLT Fesztiválon – nem igazán tudtuk, milyen közönségre számítsunk, de végül ez lett a nyár egyik legjobb bulija, idén is nagyon várjuk” – tette hozzá Ákos a Sláger TV műsorában.

Sláger Híradó minden csütörtökön 17:00 órától a Sláger TV műsorán, ismétlés vasárnap 11:30-tól!

Szólj hozzá!

Visegrock fesztivál 2017 – a Skorpió is ott lesz

Takáts Tamás ezt is megcsinálta