in

Dolhai Attila: “Ilyenkor szinte kórusban teremtenek le”

A delmagyar.hu húsvéti összeállításában Dolhai Attila is nyilatkozott. Mutatjuk a válaszokat.

A vízre esküszik Dolhai Attila is. A népszerű musicalénekes három lányát locsolja meg húsvéthétfő reggelén.

– Ilyenkor szinte kórusban teremtenek le, hogy „jaj, apa”, mert a locsolás után indulhat az újabb (át)öltözés – mesélte nevetve az énekes. Mint mondta, ma már inkább csak a szűk családi körben szokta megöntözni a szebbik nem tagjait, fiatalkorában azonban házról házra járt a barátaival.

– Az én locsolkodásomat nagyon komoly előkészületek előzték meg, ugyanis nemcsak tanultam a verseket, de volt, hogy én magam írtam őket. Persze ezek nem voltak túl komolyak, ugyanakkor nagyon élveztem, hogy saját költeményt adhatok elő – árulta el Dolhai Attila.

Az énekes ma már nem tudna idézni az általa költött versekből, de mint mondja, a család a mai napig anekdotázik azokról az időkről.

Ma már kicsi lustább a forma

Dolhai Attilának nem csak a locsolkodás, hanem a húsvét előtt böjt is nagyon fontos.

– Apukaként ma már kicsit „lustább” formát öltött a locsolkodás, ennek a formaságnak nem tulajdonít olyan jelentőséget, mint akkor, amikor még udvarolt a lányoknak – tette hozzá.

A lányai (a 14 éves Luca, a 12 éves Emma és a 8 éves Anna) azonban minden évben készülnek az ünnepre.

– Hozzájuk is jönnek a rokonok, barátok, így mindig nagy izgalommal készülnek az ünnepre. Festik és hímezik a tojást, hogy legyen mit adni a sok locsolónak – tette hozzá Dolhai.

Szólj hozzá!

Közleményt adtak ki Fábián Juli temetése kapcsán

Elhunyt Szalay Gyöngyi hétszeres világbajnok párbajtőröző