in

Elhunyt Bánki Gabi

A Baltazár Színház közleménye:

Mély fájdalommal osztjuk meg, hogy Bánki Gabi 2015. július 21-én reggel elment közülünk.

Gyászolja a Baltazár Színház minden tagja – munkatársak és színészek – akikkel különösen mély és szeretteljes viszonyt ápolt. Gabi 2001 óta a Baltazár Színház előadásainak a fénytervezője volt, szoros barátságban alkotott velünk.

De kevesen tudják róla, hogy az 1980-as években újraéledő magyarországi modern tánc úttörői közé tartozott – tornászként kezdte, majd az ELTE angol portugál szak elvégzésének idején visszatért a tánchoz, számos más színházi formáció mellett hosszú éveken át dolgozott az Orkesztika Mozdulatszínházzal (táncolt és fényt is tervezett).

Nevéhez(is) fűződik az Ellenfény c. lap létrejötte. Tagja volt a Berger Táncegyüttesnek, a repertoár csaknem összes darabjában szerepelt.

A fénytervezést Angliában és Hollandiában tanulta, a 90-es évek végétől mint profi, kiváló fénytervező számtalan színházi produkcióban vett részt. Különböző színházi előadások fénytervezőjeként – részben a Baltazár Színházzal – eljutott Európa különböző városaiba, de Szingapúrban és Dél-Amerikában is dolgozott.

Hosszú és nehéz betegsége nem puszta titok volt, hanem önként vállalt árnyékban maradás. Hitte, hogy ez így jó. Szerette, ha a színpadon ő döntheti el, hová és hogyan esik a fény, mi, vagy ki van megvilágítva… hát a hétköznapokban is így gondolkodott.

Emlékét szeretettel őrizzük.

Szólj hozzá!

Kerényi Miklós Gábor: “Több különleges élményem is van”

Elhunyt Dr. Duró Lajos