in

Elhunyt Gál Jenő

Elhunyt Gál Jenő a Magyar Táncművészeti Főiskola egykori főigazgatója.

Gál Jenő, Harangozó és Lőrinc-díjas, a Magyar Táncművészek Szövetsége Életmű díjával kitüntetett egykori főigazgató és főiskolai tanár, Professor Emeritus, életének 77. évében, méltósággal viselt súlyos betegség után elhunyt.

Szakmai tanulmányait 1950-57-ig az Állami Balettintézetben végezte. Tanulmányai befejezése után a Magyar Állami Operaház balettegyütteséhez szerződött, ahonnan 1985 végén ment nyugdíjba.

1963-tól 68-ig óraadó tanárként dolgozott az Állami Balettintézetben. 1968-ban nevezték ki főiskolai adjunktussá. Több alkalommal volt évfolyamvezető balettmester és 1983-ban főiskolai tanári kinevezést kapott.

Oktatói munkája mellett elméleti tevékenységet is végzett, a klasszikus balett és a pas de deux munkaközösség tagjaként dolgozott. E tevékenysége keretében igen jelentős mennyiségű jegyzetet készített, amelyek közül többet külföldön is kiadtak.

Tanítványai hazai és nemzetközi versenyeken kiemelkedő eredményeket értek el. Ő maga is számos kurzuson oktatott, szép elismerést aratva.

1992-ben megbízták a Magyar Táncművészeti Főiskola főigazgatói tisztségének ellátásával, amelyet 1998. június 30-áig töltött be. Főigazgatói tevékenysége alatt indult igazán jelentős fejlődésnek a táncpedagógus szak és alakultak meg a székhelyen kívüli képzések. 1995 óta a Táncpedagógus és Koreográfusképzési Tanszék vezetője volt, 2001-től a Klasszikus Balett Tanszék vezetője. Évekig állandó szakértője volt a Magyar Akkreditációs Bizottságnak és a Magyar Ösztöndíj Bizottságnak.

Emlékét tisztelettel és szeretettel megőrizzük. Gál Jenőt a Magyar Táncművészeti Főiskola saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkedünk.

Forrás: MTF

 

Szólj hozzá!

Hosszas betegség után elhunyt Somody Kálmán

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Dr. Lakatos Péter