in

Elhunyt Kormos János

Elhunyt Kormos János egyetemi tanár, aki 63 évéből közel negyvenet, egész aktív munkásságát a Debreceni Egyetemen töltötte.

A Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Karán 1976-ban végzett okleveles matematikusként. 1980-ban egyetemi doktori címet, 1991-ben kandidátusi minősítést szerzett, 2003-ban habilitált. Végzés után az egyetem Számoló Központjában volt először tudományos segédmunkatárs, majd 1988-tól annak vezetőhelyettese, később egy évig vezetője. Ezt követően egyetemi adjunktus, majd 1992-től egyetemi docens a KLTE Matematikai és Informatikai Intézetében. 1992-től 1999-ig a Matematikai és Informatikai Intézet Informatikai Részlegének vezetője, 1994-től igazgatóhelyettese. Ugyanez évtől az általa létrehozott Információ Technológia Tanszék vezetője. 2004 és 2011 között a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Kar dékánja, 2005-től 2012-ig a Gazdaságelemzés és Üzleti Informatika Tanszék vezetője. 2007-ben kapott egyetemi tanári kinevezést.

Kormos János szakmai életútjának, tudományos habitusának kiemelkedő érdeme, hogy a számítástechnikához, az informatikához kapcsolódóan úttörő szerepe volt úgy helyi, mint országos szinten. Új tanszék, kutatócsoport létrehozásában, új szakok, képzési formák bevezetésében, új szakterületek, tantárgyak indításában. Meghatározó szerepet játszott a szakterület, illetve az intézmények – korábban a KLTE, majd a Debreceni Egyetem – érdekeit is képviselve az informatikus szakma megerősítésében, specifikus értékrendjének kialakításában és elfogadtatásában. Műhelyteremtő munkája és szakmai kisugárzása országosan is jelentős volt.

Külön ki kell emelni a debreceni gazdaságtudományi képzés megerősítésében játszott szerepét. Levezényelte a Közgazdaságtudományi Kar, valamint a Doktori Iskola sikeres akkreditációját, irányításával sikeresen megvalósult a bolognai képzés bevezetése, több felsőfokú szakképzési, alap és mesterszak, valamint az angol nyelvű képzés elindítását irányította. Vezetése alatt a Közgazdaságtudományi Kar országos hírű, elismert oktatási és tudományos műhellyé fejlődött.Kormos Jánost messze nem csak reál beállítottság jellemezte. Műveltsége széleskörű volt. Hivatalos beszédeiben éppúgy, mint az informális összejöveteleken meg lehetett ezt a műveltséget, a humanizmust tapasztalni.

A dékánságról kialakuló betegsége miatt mondott le. Röviddel a Közgazdaságtudományi Kar megszűnése előtt, már a betegséggel viaskodva, átment az Informatikai Karra, ahol haláláig az Alkalmazott Matematika és Valószínűségszámítás Tanszéken dolgozott egyetemi tanárként. A betegség nagyon meggyötörte. Amikor – talán túlságosan önzőn – számon kértem tőle, hogy elhagyta a Közgazdaságtudományi Kart, azt írta:

„Nehéz úgy vitázni, hogy az ember szeretné megértetni, elfogadtatni az álláspontját, a döntéseit, a lépéseit érzelmek, moralizálás mentesen. Miközben tudja, hogy a folyamatokat döntően befolyásolta, befolyásolja egészségi állapota. Azaz, garantáltan nem csak a racionalitás talaján mozogva döntött. Ugyanakkor el szeretné kerülni, hogy a másik fél részéről a megértés valamiféle sajnálat, szánakozás mentén következzen be.” A levél egyik utolsó mondata különösen megrázó volt: „Én 7 éven keresztül egészségemet se kímélve szolgáltam a Kart.” Egész életével pedig az Egyetemet. Köszönjük János!

Forrás: unideb.hu

Szólj hozzá!

Érdekes! Az A-betűs női keresztnevek eredete és jelentése

Elhunyt Tóth János