in

Elhunyt Krasznai János, jó utat Kamikaze

Gyászol a magyar autósport, jó utat Kamikaze!

Sajnos elérkezett a levezető kör Krasznai János számára, ma hajnalban. A szívében örök kamionosnak maradt János aktívan dolgozott még az elmúlt években is, és fáradhatatlanul falta a kilométereket Európa útjain. Két hete azonban állapota tragikus hirtelenséggel rosszabbra fordult, és háromszor is életmentő műtétet hajtottak végre rajta.

Az első kettő sikeres volt, és Jánosnak még komoly tervei voltak, bár a fuvarozást már abba akarta hagyni. Ma hajnalban azonban már nem tudtak segíteni rajta az orvosok, nem volt visszaút.

Krasznait felesége, lánya és fia, valamint unokája gyászolja, temetéséről később intézkednek és János kérésének megfelelően csak a szűk családi kör lesz majd jelen. – írja a vaol.hu.

Vámosi Péter így emlékezett a versenyzőre.

1951. december 5-én született, és amire rettentő büszke volt: hogy a macska jegyében. Hitt az ilyen dolgokban, a macska meg ugye tehetséges és ambiciózus állat. Gyakorlatilag az egész életét meghatározta ez a karma, mondhatjuk hogy mindig talpra esett és a lehetőségekhez képest mindig nyugodt volt és pontos. Már tinédzserként is hatalmas küzdeni akarás jellemezte és végtelenül kitartó volt. Nem is csoda, hogy hamar sportolóvá avanzsált, és a számításait először a jégkorongban találta meg. Szívóssága már ekkor is legendás volt, és hamar bekerült a válogatottba is, így először címeres mezt a jégen húzhatott. Hetvenöt alkalommal.

Amikor kilépett a hokicsapatból, akkor lett kamionsofőr, és tényleg bejárta a fél világot, lehetetlen helyekre jutott el, és lehetetlen helyzetekből verekedte ki magát. 1987-ben jött el azonban az ő ideje, amikor kamionversenyzőként is debütálhatott a Hungarocamion színeiben, és nem is maradt adós a sikerrel. Bemutatkozása a monstrumok között olyan jól sikerült, hogy később a Mercedes gyakorlatilag félgyári versenyzője lehetett, és 1989-ben érte el a szériában a legjobb eredményeit, és ennek köszönhetően az év végén az összetettben harmadik lett az Európa-bajnokságon.

1990-ben újra nekirugaszkodott, azonban ekkor már új szelek fújtak, és a kamionversenyzésnek befellegzett Magyarországon. 25 évig nem is tértek vissza a dízel dinoszauruszok a Hungaroringre. János azonban még a kényszerű szakítás után sem szakadt el a szállítmányozás világától, és egy év kihagyás után munkába állt. Most már az utakon bizonyított lehetetlen helyzetekben, és amikor télvíz idején mások már rég elakadtak, az “őrült magyar” 40 tonnával a háta mögött nagy sebességgel előzött meg mindenkit.

Idén ugyan mondogatta, hogy jövőre már befejezi a kamionozást, és végre igazi nyugdíjasként viselkedik, de senki nem akarta elhinni ezt neki.

Tavaly már gratulálhatott utódjának, a szombathelyi Kiss Norbertnek a kamion Európa-bajnoki címhez, és most a szeptemberi verseny előtt végre személyesen is találkozhattak, ahol azonnal megtalálták a közös hangot, egymásra licitálva mesélték a szériában megélt kalandjaikat. Szeptember elején aztán visszatért, – most már tudjuk, hogy utoljára – a Hungaroringre és felvezethette a mezőnyt a közönség hatalmas ovációja és tombolása mellett. Ekkor már azért megfogalmazódtak benne olyan óvatos gondolatok is, hogy tényleg ki kellene próbálni újra egy aktuális versenykamiont, esetleg befejezni az életrajzi könyvét, melynek első része “Kamion Sztori” címmel jelent meg.

A héten, amikor utoljára beszéltem vele, odáig jutott a maga egyszerű nyers módján, hogy közölte amint kijut a kórházból, bemegy a telepre, messzire hajítja a kamion kulcsát, és jó nyugdíjasként, ha meghívják és igény merül fel rá, sztorizgat a múltjáról. Mivel szeretett és tudott is főzni, az is foglalkoztatta már, hogy hogy legyen a karácsonyi vacsora. Illetve az, hogy hogyan tudja ismét egy helyre terelni szeretett családját, hiszen fia Amerikában él.

Krasznai János azonban 2015. november 28-án elhunyt.

János, … vagy ahogy neveztek ellenfeleid, Kamikaze: nagyon hirtelen hagytál itt minket. Jó szórakozást kívánunk új utadon, és üdvözöljük egykori mentorodat, Kesjár Csabát!

Szólj hozzá!

Budapesti nagykoncertet ad az Apostol együttes – jegyek itt

Elhunyt Frühling János