in

Elhunyt Pápai Erzsi

Életének 83. évében elhunyt Pápai Erzsi Jászai-díjas színművésznő, Érdemes művész, a Nemzeti Színház Örökös tagja.

Pályafutását gyermekszínészként kezdte, 1937-1945 között Lakner Artúr Gyermekszínházában játszott, nyolcévesen már Nemecsek volt A Pál utcai fiúkban, 1949-ig a Munkás Kultúrszövetség rádióműsoraiban szerepelt.

Életében két főiskolát végzett: az elsőt Lakner bácsinál, majd a “rendes” Színház- és Filmművészeti Főiskolát, ahol 1953-ban, 19 évesen korengedménnyel végzett.

Diplomájának megszerzésétől egészen 1989-es nyugdíjba vonulásáig a Nemzeti Színház művésznője volt, amikor az intézmény Örökös Tagjává választották.

Sok filmben szerepelt

Sok filmben és tévéjátékban is szerepelt, mint például a Gyurkovics fiúk, a Föltámadott a tenger és 2001-ben a Moszkva tér. Művészetének elismeréséül 1970-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1988-ban Érdemes művész lett.

2001-ben a Magyar Filmszemlén a legjobb női epizódszereplő díját kapta a Moszkva tér című filmben Boci mamaként nyújtott alakításáért.

Csak figyelt

A Moszkva tér című filmben egy unokáját egyedül nevelő, az ifjúság bohóságait bölcs megértéssel tudomásul vevő nagymamát játszott. A legemlékezetesebb mégis akkor volt, amikor egyetlenegyszer nem törődött az unokájával. Rendszerváltási eseményeket nézett a televízióban. A fiatalembert leküldte ebédelni a Pajtásba.

Egy korszak, egy nemzedék mentalitása ült az arcán. Nem volt benne állásfoglalás, csak feszült érdeklődés. Csak figyelt. Mint aki számára nagyon fontos, ami történik. Az, ami éppen elmúlik. Végig pontosan formált, felépített karakter lényegi pillanata. – írta anno a Népszabadság szerzője.

Pápai Erzsi a Moszkva térről:

“Néhány éve az egyik lakótársunk rendező szakos unokájának filmjében, a Moszkva tér címűben játszottam egy öregasszonyt. Nem egy nagy átalakulás, gondolhatod. Mégis, én, aki ötéves korom óta játszom színpadon, korengedménnyel jártam és már 19 évesen diplomáztam a színművészetin, ötven éven át léptem fel a Nemzetiben, és világéletemben lezser voltam, elbizonytalanodtam a kamera előtt. Meg tudom én ezt még csinálni? Színésznőnek számítok én még?”

Szólj hozzá!

22 éves video került elő Zámbó Jimmy-ről

Ismét megjelenik a legendás kiadvány!