in

Elhunyt Pásztor Edith

89 éves korában, június 1-jén Rómában elhunyt Pásztor Edith történész. Június 8-án lett volna 90 éves. Vele egy nemzetközi hírű magyar középkorász távozott az élők sorából. A gyászhírről Németh László olaszországi magyar főlelkész tájékoztatta a Magyar Kurírt.

Pásztor Edith 1925-ben született Budapesten. 1943-ban érettségizett az angolkisasszonyoknál, majd 1943–47 között középkori történelmet tanult Budapesten, valamint a római La Sapienzia Egyetemen. 1949–51 között elvégezte a vatikáni Paleográfiai, Oklevéltani és Levéltári Szakiskolát, 1953-ban mindhárom tárgyból diplomát szerzett. Középkori történelemből szerzett doktorátust. 1951–68 között a Scuola Vaticanában a középkori pápai regisztrumok indexén dolgozott.

1968-től a La Sapienza Egyetem középkori tanszékén tanársegéd, majd 1970-től megbízott, 1982-től pedig egyetemi tanár. Egyidejűleg tanított a római katolikus egyetem (Libera Universitá Maria Ss. Assunta) bölcsészkarának egyetlen középkori tanszékén, valamint a Pápai Ferences Egyetem (Antonianum) középkori és ferences történeti intézetében is.

Több mint kétszáz tanulmányában főként a pápai regisztrumokkal, a női vallásosság és a ferences kultúra középkori történetével foglalkozott. 2003-ban Pro Cultura Hungarica kitüntetéssel jutalmazták.

Szólj hozzá!

80 éves a kultikus ismeretterjesztő: Dr. Juhász Árpád

Hosszas betegség után elhunyt Somody Kálmán