in

Elhunyt Piller Sándor

Életének 83. évében elhunyt Piller Sándor, a Békéscsabai Előre egykori játékosa, majd edzője – közölte az mlsz.hu.

Piller Sándor Mezőberényben született 1932. október 24-én. Előbb játékosként, majd edzőként szolgálta a Békéscsabai Előrét.

Az ő edzői irányításával nyerte meg 1968-ban a gárda az NB II-es bajnokságot. Később a Békéscsabai Előre szakosztályelnöke volt, illetve 17 esztendőn át a Békés Megyei Labdarúgó-szövetség elnökeként dolgozott.

Hat éven keresztül volt tagja az MLSZ elnökségének és 12 évig töltötte be a Magyar Labdarúgó-szövetség utánpótlás-bizottságának elnöki posztját.

Fia, ifj. Piller Sándor is szorosan kötődik a labdarúgáshoz, a kilencvenes években NB I-es és FIFA-játékvezetőként tevékenykedett.

Id. Piller Sándor civil szakmája tanár volt, a Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskolában tanított, 1972-től 23 éven át volt az intézmény igazgatója, 1995-től pedig az Eötvös József Iskolaalapítvány Szakközépiskolájának igazgatója. 1994-ben „Békéscsabáért” elismeréssel, 1995-ben Arany Katedra-díjjal tüntették ki.

Halála súlyos veszteség a Békés megyei és a magyar labdarúgás számára.

Szólj hozzá!

Friderikusz Sándor ma ünnepli születésnapját

Meghalt Szabad György