in

Elnézést kérnek – A szervezők közleménye Demjén Ferenc koncertje kapcsán

A szombati veszprémi Demjén koncerttel kapcsolatban a zenekar menedzsmentje és a szervezők az alábbiakról tájékoztatják a közvéleményt.

“A koncert minőségének kifogásolásával kapcsolatban indított vizsgálat során a következőket állapítottuk meg: A koncert hangpróbáján a hangtechnika kifogástalan állapotban üzemelt. Sajnos a rendszerben a kezdést követően olyan – előre nem látható – probléma keletkezett, melyet a zenekari technikusok és a technikát biztosító cég munkatársainak közös erőfeszítésével sem sikerült orvosolni. Azért, hogy a produkció minősége a lehető legkevésbé sérüljön ( és az előadás ne maradjon el), a beállításokon módosítani kellett, ezért valóban előfordulhatott olyan hely az Arénában, ahol kevésbé volt élvezhető az előadás. A kellemetlenségekért elnézést kérünk!” – indul a közlendő, amit a Demjén menedzsment és Szervezők adtak ki.

“A beléptetéssel kapcsolatban: A Veszprém Arénának 4 beléptetési pontja van, ezek közül 2-t a belépőjeggyel rendelkezőknek, 1-et az online vásárolt jegyek birtokosainak, 1-et pedig a helyszínen jegyet vásárlóknak tartottunk fent. A bejáratok fölé saját kezűleg ragasztottuk ki a belépéssel kapcsolatos információkat: JEGYKEZELÉS, PÉNZTÁR, TIXA JEGYEK. Ezen kívül a PLT munkatársai valamint egy biztonsági őr már a kapuk előtt igyekezett a kapuknak megfelelően eligazítani az érkezőket. A kapukat 19.00-kor nyitottuk. Az első rohamnak 19.25-kor lett vége, addig megérkezett a közönség 50%-a. Az online jegyeket két vonalkód leolvasóval olvastuk, egy jegykezelés kb. 5 mp-t vett igénybe. A kialakult sor 15-20 perc alatt ott is elfogyott, az utána érkezőknek már különösebben nem kellett sorban állnia.” – folytatták.

“A belépőket a jegykezelő kollégák és a bejáratnál tartózkodó PLT-s kollégák szintén eligazították. Pontosan az egyszerűség kedvéért egy állóhelyi bejáratot hagytunk nyitva illetve egy helyen lehetett a lelátókra feljutni. Itt szintén őrök segítettek az ültetésben. Ha valakinek ez a fajta beléptetés problémát okozott volna, attól elnézést kérünk, egyébként a helyszínen ezzel kapcsolatban sem kaptunk egyetlen észrevételt sem. Ezúton szeretnénk megköszönni a PLT munkatársainak, a Veszprém Aréna munkatársainak, a biztonsági szolgálatnak a közreműködésüket, végtelenül korrektek és segítőkészek voltak.”

Szólj hozzá!

Szép szavak! Rúzsa Magdi köszönetet mondott

Vincze Ádám: “Édesanyám mindig nagyon aggódik”