in

Elton John ma ünnepel – köszöntsük előadásával

Március 25-én 70 éves Elton John.

Sir Elton Hercules John hatszoros Grammy-díjas és Oscar-díjas zeneszerző, zenész és énekes.

Reginald Kenneth Dwightként született 1947. március 25-én, és a middlesexi Pinner-ben, anyai nagyszülei önkormányzati bérházában nevelkedett, akiknél ifjú házas szülei (Sheila Eileen (Harris) és Stanley Dwight) laktak, míg hatéves korában egy közeli ikerházba nem költöztek. Tanulmányait a Pinner Woodi Elemi Iskolában, a Reddifordi Ált. Iskolában és a Pinner Megyei Gimnáziumban végezte 17 éves koráig, amikor is pont az emelt szintű érettségi vizsgák előtt abbahagyta az iskolát, hogy zenei pályára lépjen.

Mikor már komolyan kezdte fontolgatni a zenei karriert, édesapja, aki hadnagyi rangban a Királyi Légierőnél szolgált repülőtisztként, megpróbálta polgáribb pályák felé terelgetni, mint amilyen például a banktisztviselői állás. Elton állítja, hogy vad színpadi ruháin és előadásain keresztül, a maga módján, elnyomott gyerekkorától akar szabadulni.

Mindkét szülőnek volt érzéke a zenéhez. Édesapja a Bob Millar Band-ben trombitált, mely egy félprofi big band volt, akik a katonai táncmulatságokon zenéltek. Dwighték nagy lemezgyűjtők voltak, így Eltonhoz elértek a kor népszerű énekesei és zenészei, és ő emlékszik is rá, ahogy egyből ráharapott a rock’n’roll-ra, amikor 1956-ban anyukája Elvis és Bill Haley & His Comets lemezeket vitt haza.

Elton háromévesen kezdett zongorázni, és egy évbe se telt, hogy édesanyja hallotta őt, ahogy Winifred Atwell “A korcsolyás keringőjét” pötyögteti hallás után. Miután házibulikon és családi összejöveteleken is fellépett, hétévesen rendes zongoraórákra kezdett járni. Az iskolában is megmutatkozott zenei tehetsége, beleértve szerzői vénáját is, és ismertségre is szert tett azáltal, hogy iskolai rendezvényeken Jerry Lee Lewis-hoz hasonlóan játszott. Tizenegy évesen ifjúsági ösztöndíjat nyert a Királyi Zeneakadémiára. Egyik tanára szerint első hallás után úgy játszott vissza egyből egy négyoldalas Handel-darabot, mint egy gramofonlemez.

Szólj hozzá!

Megjelent Kocsis Zoltán A Tribute című kiadványa

Őrület… – Kárász Róbert hihetetlen fotót osztott meg