in

Emlékezzünk születésének napján Tábori Nóra színésznőre

Tábori Nóra Kossuth-díjas magyar színésznő, ha élne június 15-én ünnepelné a születésnapját. Emlékezzünk rá.

Tábori Nóra Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. 1928. június 15-én született Temesváron Suba Péter és Tábor Katalin gyermekeként.

10 éves korában (1938) költözött édesanyjával Magyarországra, ahol 1942-ben táncosnőként kezdte pályáját. Both Béla szegedi iskolájában folytatott tanulmányok után 1943-ban diplomázott, és Szombathelyen Szalay Károly magántársulatához szerződött.

Később Győrött, Sopronban, 1945-ben Pécsett lépett föl mint táncosnő, vagy szubrett. 1949-ben Szegeden játszotta első komolyabb szerepét Makszim Gorkij Ellenségek című darabjában. Innen 1951-ben szerződött át a Vígszínház elődjéhez, a Magyar Néphadsereg Színházhoz, és haláláig ott is maradt több mint 50 éven át.

1956-os Antigoné-alakítása hozta meg a sikert az addig munkásnőket, naivákat játszó művész számára, aki ezek után a kabarék állandó szereplője is lett. Sok filmszerepet is vállalt. 2005. november 23-án hunyt el Budapesten.

Szólj hozzá!

Harsányi Gábor ma 70 éves – boldog születésnapot

Lőrincz L. László ma 76 éves