in

Érdekes! Benkő László ennek a népszerű zenekarnak volt a tagja

Benkő László közlekedésmérnöki diplomát szerzett, aztán mégis a Benkó Dixieland Bandben kötött ki. Vajon Miért döntött úgy, hogy a „civil” foglalkozás helyett inkább a zenélést részesíti előnyben? – erről kérdezte a Magyar Idők.


– Apám, aki az évek során egyetemi tanár lett, és a Forrai Miklós nevével fémjelzett kórus egyik alapító tagja volt, átérezte ezt a kettősséget. Már az iskolazenekarban játszottam, amikor jeleztem neki, zenész szeretnék lenni. – kezdte az Benkő.

– Saját magát látta bennem, mindenesetre megjegyezte: zenélj csak, ha ezt szeretnéd; valamikor majd rendes ember lesz belőled! Ezért aztán lediplomáztam, de előtte az utolsó években – a Műegyetem mellett – jelentkeztem a konzervatóriumba is. Nagyon megfogott a zene. Amikor az egyik iskolazenekarral felléphettünk az Omega előtt, szavakkal ki sem fejezhető boldogsággal töltött el, hogy csapatban muzsikálhatok, és együtt söpörhetjük be a sikereket. Akkor még nem tudtuk, hogy a nagyok, a befutott muzsikusok az esetleges utánpótlásra gondolva rendszeresen figyelték a fiatal zenész-srácokat. – tette hozzá a zenész.

A kettőből egy biztosan bevált

– Aztán bekerültünk a műszaki egyetemre, ahol Benkó Sanyi már tanársegédként tanított. Szerencsémre valaki épp akkor lépett ki a zenekarából, így trombitásként a helyére kerülhettem. Sanyi emberségére, empátiájára jellemző volt, hogy az ilyen kilépések, továbblépések sohasem szültek haragot nála, mindenkitől békével, barátsággal vált meg. Egy kérése volt csupán: ha elmentél, hozzál magad helyett két muzsikust! A kettőből egy biztosan bevált… Hasonlóan jártam én is, amikor később az Omegába kerültem.

Szólj hozzá!

A rendőrség este közölte – csónakázás közben tört rájuk a vihar

A rendőrség 8:33-kor közölte – halálos baleset történt hétfő reggel