in

Ezer lámpás éjszakája 2017 – infok, programok itt

Vasárnap tartják az Ezer lámpás éjszakáját az eltűnt gyermekekért. Országszerte tizenhárom helyszínen, a fővárosban az Ötvenhatosok terén, jótékonysági koncertekkel, családi és gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket – közölte a program ötletgazdája a rendezvényt beharangozó budapesti sajtótájékoztatón csütörtökön, az eltűnt gyermekek világnapján.

Kárász Róbert elmondta: valamennyi helyszínen lesznek rendőrök és civil szervezetek, felvilágosító programokat, mentési bemutatókat tartanak. Este fél tízkor tízezer világító lufit engednek a magasba, hogy ezzel hívják fel a figyelmet a gyermekeltűnés aggasztó jelenségére.

Németh Ágnes, az az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője ismertette: évente több mint 18 ezer fiatalt keres a rendőrség. Az eltűnt fiatalkorúak 30 százaléka egy napon belül, másik 30 százalékuk egy héten, 35 százalékuk egy hónapon belül megkerül, az eltűntek 3-5 százalékát huzamosabb ideje keresik – tette hozzá.

Kiemelte: mivel a fiatalok jóformán az interneten élik mindennapjaikat, ott keresnek barátokat, ott veszik rá egymást, hogy elmenjenek valahova, nagyon fontos, hogy a szülők ismerjék gyermekeik internetes tevékenységét.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a közösségi oldalakat használók sokat segíthetnek az eltűnt gyermekek felkutatásában. Ugyanakkor azt kérte, hogy mielőtt bárki megoszt egy kereső felhívást, tájékozódjon a police.hu oldalon, hogy aktuális-e még, mert egy időközben megkerült fiatalnak árthat, ha újra és újra az eltűnését olvassák ismerősei, barátai.

Kárász Róbert szólt arról, hogy az Ezer lámpás éjszakáját hetedszer rendezik meg, tejesdoboz-akciójuk keretében pedig 2011 óta több mint száz eltűnt fiatal képe szerepelt több millió tejesdobozon, és harmincukat találták meg az akciónak köszönhetően.

A sajtótájékoztatón részt vettek a 2009-ben eltűnt Ackermann Dávid szülei. Ackermann József elmondta: feleségével együtt a mai napig minden reggel hiszik, hogy az ágyában találják fiúkat, és minden parketta- vagy bútorreccsenésnél azt gondolják, hazatért.

Az Ezer lámpás éjszakája részletes programja megtalálható az ezerlampasejszakaja.hu oldalon és az esemény Facebook-oldalán.

Az eltűnt gyermekek világnapját 1983-ban tartották meg először az Egyesült Államokban, az 1979. május 25-én New Yorkban eltűnt hatéves kisfiúra, Etan Patzra és sorstársaira emlékezve.

MTI

Programok, helyszínek itt.

Szólj hozzá!

Gundel Takács Gábor újra képernyőn – ő lesz a népszerű műsor vendége

Törőcsik Mari nagydíjat kapott – gratulálunk