in

Ezért tűntek el a bemondók a tévéből

A hatvanas években a bemondók voltak a televíziós sztárok, a szilveszteri ünnepi adásokban esztrádműsorral is szórakoztatták az országot. Ezeket az archív felvételeket még mostanában is lehet látni az Önök kérték című tévés kívánságműsorban, ami arra utal, hogy az idősebbek még mindig nem felejtették el a televíziózás hőskorának meghatározóit.

A nyolcvanas években vált igazán népszerűvé Mohai Gábor, Bay Éva vagy Szádvári Gabriella, a kilencvenes években került a képernyőre Sugár Ágnes, Radványi Dorottya, Palcsó Brigitta, Nagy Judit, Cserháti Ágnes, Bényi Ildikó.

A bemondói szerep fontosságának csökkenésével hagyták el aztán a pályát az MTV bemondói: a régiek nyugdíjba mentek, Kertész Zsuzsa átigazolt a Magyar Rádióhoz, Kovács P. József távozása pedig még kisebb botrányt is kavart. – Nem kirúgtak, csak az új vezetés koncepciója olyan feltételeket teremtett a bemondók számára, hogy felajánlottam, eljövök, ők pedig könnyedén elfogadták – nyilatkozta Kovács P. József 2001novemberében a Blikknek. – Májusban még életműdíjat is kaptam, ezzel elismerték a munkámat, mégsem tartóztattak egy szóval sem.

Folytatjuk a hagyományt

A hőskortól a hatvanas évekig a bemondó első számú sztárja volt a televíziónak. Ő képviselte az intézményt, ő volt a beköszönő családtag, és még sorolhatnám. Ezzel szemben az utóbbi időben ezeket a funkciókat elvették tőlünk, mert mások is rájöttek, hogy a népszerűség sok mindenre használható, ezért a saját műsorukat maguk vezetik.

Az MTV 2006 tavaszán először csak száműzte a bemondókat a földi sugárzású m1-ről az m2-re, viszont akkor azt ígérték, hogy a kis nézettségű kulturális adón még sokáig élőszóban fogják ismertetni a programkínálatot.

“Ha rajtunk múlik, biztosan ott leszünk a képernyőn tíz év múlva is, és folytatjuk azt a hagyományt, amivel a televíziózás Magyarországon elkezdődött” – nyilatkozta akkor az e-Masa internetes magazinnak a szakma egyik utolsó nagy öregje, Mohai Gábor, aki huszonhét éve bemondó az MTV-n.

Szerettük volna megtartani a bemondókat

“Szerettük volna megtartani a bemondókat, de sajnos minden kutatás azt mutatja, hogy a nézők jelentős része egyszerűen elkapcsol, ha feltűnnek a képernyőn. Eljárt az idő a bemondók felet” – nyilatkozta most az Indexnek Kósa Somogyi György, az m2 műsorigazgatója.

Az AGB Nielsen statisztikai adata alapján a csatorna egy százalék körüli főműsoridős közönségaránya a bemondók megjelenésekor rendszerint 0,3-0,6 százalékra csökken. Az m2 őszi struktúraváltásával egy időben szabadul meg a bemondóktól, ami arra utal, hogy a csatorna új, fiatalosabb, lendületesebb imidzsébe már sehogy sem fért bele a bemondó hetvenes évekből itt maradt, kicsit poros, kicsit fekete-fehér szerepe.

A bemondók egyébként a kilencvenes évek közepén tűntek el végleg a nyugat-európai csatornákról, a trendeket követve a két nagy országos kereskedelmi csatorna, a Tv2 és az RTL Klub már bemondók nélkül kezdete meg adását 1997-ben.

A német ZDF közszolgálati adó viszont többévnyi szünet után hívta vissza a képernyőre a bemondókat, mert felmérései szerint a nézők, főleg az idősebbek, mégis igénylik a személyes hangvételű műsorismertetést.

Szólj hozzá!

Som Lajos özvegye közleményt tett közzé

Emlékszel? Íme a Nem kell mindig kaviár főcíme