in

Ezt nem gondoltuk volna Bódi Lászlóról! Itt is dolgozott az énekes

Idén 26 éves a Republic – sorozatunkban az együttesről hozunk érdekes nyilatkozatokat, sztorikat.

„Végleg visszamentem Pestre. Tudtam, csak a fővárosban lehet komoly zenekart alapítani” – emlékezett Bódi László Cipő a Republic 20 című könyvben arra az időszakra, amikor a másfél éven át tartó váci katonáskodás után egy teljes évet otthon, Kisvárdán töltött.

Eddig húzódott ugyanis a 8. kerületi üzletlakás kibővítése, felújítása. Közben Andante néven együttest is alapított, de ahogy mondta:

„Ők négy-öt évvel fiatalabb srácok voltak, abban a korszakban, amikor még nagyon kötődtek a megyéhez.”

Budapestre való visszaköltözését követően Cipő a vasútnál helyezkedett el. „A MÁV után a Lágymányosi hídnál lévő Bástya Szövetkezetnél dolgoztam, mindkét helyen kézbesítőként. Jöttem-mentem, vagy autóval vittek egész nap, vittem a leveleket” – mesélte az énekes, aki írt néhány dalszöveget a Känguru együttesnek, majd 1989 őszén elkezdte szervezni első komoly zenekarát, amelynek már tudta is a nevét.

„Tőlem származik az elnevezés, amelynek eredetileg semmi köze nem volt ahhoz, hogy 1989. október 23-án kikiáltották Magyarországon a köztársaságot. Jó érzés kimondani azt, hogy Republic” – magyarázta a névválasztást. Cipő mindent megtervezett az együttessel kapcsolatban.

„Gitárzenét akartam, billentyű nélkül. Hiába voltam zongorista, nem akartam, hogy valamiféle szintetizátor nyerítsen. Ehhez passzolt a név, van ereje és jelentése, és formailag, grafikailag is megfelelt minden elvárásnak.”

Szólj hozzá!

Halász Judit októberben mutatkozik be II. Erzsébet szerepében

Szegedi Szabadtéri Játékok 2017 – részleteket közöltek a szervezők