in

Felfüggesztik a Népszabadság kiadását

A kiadó Mediaworks szombattól felfüggeszti a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig azért, hogy “valamennyi érintett ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni” – közölte a társaság szombaton az MTI-vel.

A Mediaworks tájékoztatása szerint az érintett területekhez rendelt munkavállalókat felmentik a munkavégzés alól, a szerződéses partnerek szolgáltatásait pedig időlegesen felfüggesztik.

Az előfizetőknek a Népszabadság helyett más kiadványukat, illetve az előfizetésből a felfüggesztés idejére eső rész visszafizetését ajánlja fel a kiadó.

A Népszabadság példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, aminek következtében a lap 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel – közölték.

Kiemelték, a kiadó arra összpontosít, hogy az iparági trendeknek leginkább megfelelő üzleti modellt találjon a Népszabadságnak, ennek érdekében pedig konzultációt kezdeményeznek az érintettekkel.

 

Szólj hozzá!

A BKK pár perce közölte: “Köszönjük a türelmeteket”

Gyászol az RTL Klub – a hírigazgató így búcsúzik