in

Fertőrákosi Barlangszínház – érdekes musical showval, és különleges operett előadással készülnek

Több mint negyven előadást láthat a közönség jövőre a Fertőrákosi Barlangszínházban, ahol a produkciók nagy része a 61. Soproni Ünnepi Hetek (SÜH) programjába illeszkedik – mondta az üzemeltető Pro Kultúra Nonprofit Kft. igazgató-főrendezője csütörtökön sajtótájékoztatón Sopronban.

Pataki András hangsúlyozta, hogy a következő szezonban az ausztriai nézőket is szeretnék becsábítani a barlangszínházba, így több német nyelvű előadást is színpadra visznek.
A programokat részletezve elmondta, hogy a szezont június 8-án az ExperiDance Cinderella című mesemusicalje nyitja, amelyet vidéken először fognak bemutatni. Az elsősorban gyermekeket és családokat megszólító előadás a 11. Soproni Tündérfesztivál eseménysorozatba illeszkedik.

A SÜH másik tematikus hetén, a SopronDrum fesztiválon lép színpadra Richard Bona, az afro-kubai zenei világot képviselő Mandecan Cubano együttesével. Másnap a Thunder Duo, vagyis Dörnyei Gábor és Horváth Kornél ad koncertet, ahol közreműködik She-e Wu marimba művész, Christopher Deviney és Rolando Morales-Matos ütőhangszeres művészek, valamint a Sopron Balett. Június 17-én az amerikai dobos és zeneszerző, Billy Cobham lép fel világzenét játszó formációjával.

A HétTánc Fest keretében táncos előadásokat láthatnak a nézők június 18. és 24. között. Az ExperiDance a Nagyidai cigányok című tánckomédiáját mutatja be, míg a Nyári tánc virágporban című néptáncgálán a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes, a Sopron Táncegyüttes és a zalaegerszegi Zalai Néptáncegyüttes lép fel a Fajkusz Bandával.

Július 1-jén Feke Pál Movie Songs címmel ad nagykoncertet, ahol ismert filmzenéket ad elő vendégeivel.

A Sopron Classic hét keretében a Győri Nemzeti Színház és a Szegedi Nemzeti Színház közös darabját, A sevillai borbély című operát viszik színpadra, emellett a Kassai Állami Opera előadásában láthatják a Jirí Menzel által rendezett Falstaff című darabot.

A SÜH programelemein túl a további júliusi hétvégéken a Soproni Petőfi Színház SingSingSing Masters Musical Show című előadását viszik a barlang színpadára, amiben Feke Pál, Vastag Tamás, Füredi Nikolett és Buch Tibor mellett a párizsi Stéphanie Schlesser, a londoni Joel Wod és a bécsi Vincent Bueno művészek is fellépnek.
Augusztusban a Játékszín két vígjátékot, a Kölcsönlakás és a Hatan pizsamában című darabot mutatja be, a Budapesti Operettszínház pedig magyarul és németül is játssza majd A chicagói hercegnő című dzsesszoperát.

Az ExperiDance Sissi című előadásával elsősorban a német nyelvű vendégeket szeretnék megszólítani, amelyben a 100 Tagú Cigányzenekar szólistái is közreműködnek. Németül játssza majd a Soproni Petőfi Színház az Egy éj Velencében című operettet, az Operettvilág Együttessel közösen pedig a Csárdáskirálynőt. A szezonzáró előadás szeptember 15-én lesz, Demjén Ferenc és Horváth Charlie ad barlangzáró koncertet.

Pataki András beszélt arról is, hogy idén 14 százalékkal nőtt a nézettség tavalyhoz képest a barlangszínházban, a kőfejtő látogatóinak száma pedig több mint ötezerrel.

A kőfejtő jövőre március elejétől október végéig várja a látogatókat, ahol a témaparkon kívül Húsvétkor, Pünkösdkor, gyermeknapon, június 24-én és szeptember 15-én családi napot tartanak.

A barlangszínház jövő évi előadásaira november 15-től kezdik a jegyek értékesítését.

Szólj hozzá!

Jön az Ájlávjú musical – infok a darabról

Jön A Budapesti Operettszínház Újévi Operett és Musical Gálája – jegyek itt