in

Göncz Árpád temetése: újabb változás a programban

Személyes hangvételű búcsúbeszédet mond Mécs Imre Göncz Árpád korábbi köztársasági elnök búcsúztatásán – tájékoztatta a Göncz Árpád Alapítvány csütörtök este közleményben az MTI-t.

A Göncz család és Mécs Imre csütörtökön megállapodott abban, hogy Göncz Árpád korábbi kívánságának megfelelően Mécs Imre mond búcsúbeszédet a gyászszertartáson – olvasható a közleményben. Hozzátették: a beszéd a család kérésére személyes hangvételű lesz.

Közölték: Mécs Imre, Göncz Árpád egykori rabtársa, későbbi parlamenti képviselő “teljes beszédét” később a Kossuth téren mondja majd el.

Csütörtökön korábban Mécs Imre még azt közölte, hogy az eredetileg tervezettel szemben nem fog beszédet mondani a korábbi köztársasági elnök búcsúztatásán. A Facebookon megosztott bejegyzésében azt írta: beszédében “égető nemzeti problémákkal” is foglalkozott volna, mivel azonban a család közölte, hogy ez így nem hangozhat el, ő pedig beszéde lényegén nem kíván változtatni, a család visszavonta Göncz Árpád végakaratán nyugvó felkérését arra, hogy mondjon beszédet a temetésen.

Az életének 94. évében, október 6-án elhunyt Göncz Árpád temetése november 6-án, pénteken, délután három órakor kezdődik az Óbudai temető 16-os parcellájánál.

Szólj hozzá!

Göncz Árpád temetése – lesz közvetítés, íme az infok: nézd online

November 6-án is Ridikül – íme a vendégek névsora