in

Gratulálunk! DJ Dominique újabb nagyszerű összefogásban működött közre

5,5 millió forintot gyűjtöttek össze nagynevű cégek Várkonyi Attilával együtt a Heim Pál Kórháznak

A karácsony közeledtével egyre több cég és magánszemély érzi kötelességének, hogy a társadalmi összefogásban részt vegyen. Így történt ez a héten a Heim Pál Kórházban is, ahol a gyermek gasztroenterológiai osztály pici betegeinek több értékes berendezést vásároltak cégek és magánszemélyek.

Egy nagyon egyszerű összefogásról volt szó, melyben két külföldi nagyvállalat, valamint egy a legnagyobb magyar tejtermelőkből álló cég fogott össze úgy, hogy az áruházláncban megvásárolt tejtermékek árából befolyt részösszeget ugyanakkora nagyságrenddel mind az áruházlánc, mind a tejipar vállalat kiegészítette. Az így befolyt támogatás közel bruttó 7 millió Ft-ot tett ki (nettó 5.556.651 Ft). Ezen összefogáshoz csatlakozott még a világ egyik legnagyobb háztartási gépeket gyártó cége, aki 33 db mosogatógéppel segíti az óriási gyermekkórház munkáját. Az adományokat Dr. Nagy Anikó, főigazgató főorvos vette át a kórház és a gyermekek nevében.

Az átadóünnepségen fellépett az Alma együttes egy különleges akusztikus koncerttel, az esemény házigazdája pedig DJ Dominique volt, aki elmondta, hogy példaértékűnek tartja a cégek ilyen típusú összefogását. Bár mindkét céggel hosszú évek óta munkakapcsolatban is áll, azt külön fontosnak gondolja, hogy más, külföldi és magyar tulajdonú cégek is hasonlóképpen segíthetnek ott, ahol erre a legnagyobb szükség van.

– Ez az összefogás különösen megmelengette a szívemet. Nem csak azért, mert segítséget nyújthattunk egy ilyen fantasztikus kórháznak, hanem azért is, mert ez egy valós összefogás keretében jött létre, civilek és nagyvállalatok között. Ezúton is bátorítok minden kollegámat és minden cégvezetőt, hogy csatlakozzanak hozzánk! Lehet, hogy optimista vagyok, de nagyon hiszek az összefogásban, és engedje meg, hogy ezúton is boldog karácsonyt kívánjak minden olvasójuknak! – fejezte be a mondandóját a népszerű lemezlovas.

Szólj hozzá!

Megszületett a magyar Wikipédia négyszázezredik szócikke

Poór Péter – Vándor