in

Gyászhír: elhunyt az RTL Klub közkedvelt riportere

Az RTL Klub híradójában jelentette be a csatorna, hogy hosszú, daganatos betegség után elhunyt népszerű riporterük, Fürge Anett.

A riportert Kotroczó Róbert hírigazgató búcsúztatta, amelyben azt is elmondta, a riporternő még akkor is bejárt dolgozni, amikor már csak bottal tudott járni.

Különdíj Las Vegasban

A Fókusz munkatársánál 2006-ban diagnosztizáltak mellrákot. Igazi harcos volt, a betegséggel való küzdelméről filmet forgatott. A Mellbevágó című film 2009-ben különdíjat kapott a Las Vegasban egy filmfesztiválon.

“Hétfőn lett volna negyvenegy éves kolléganőnk, Fürge Anett. A Fókusz riportere péntek este otthon hunyta le örökre a szemét. Édesanyja és férje mindvégig mellette volt. Anett évek óta daganatos betegséggel küzdött, élni és tenni akarása mindannyiunk előtt példa volt.” – kezdték az emlékezést.

Minden szó kevés

“Úgy tudta megmutatni a világunkat, ahogy csak kevesen képesek, humorral, együttérzéssel, hatalmas szívvel. Utolsó riportját állatmentőkről forgatta, egy hete láthatták a Fókuszban. Van úgy, hogy minden szó kevés kifejezni, amit érzünk.” – közölték.

Szólj hozzá!

Barátok közt – íme az október 3-ai tartalom

Barátok közt – íme az október 4-ei tartalom