in

Gyászhírt közölt az Operaház pénteken – nyugodjon békében

Hosszan tartó súlyos betegség után, életének 65. évében elhuny Palcsó Sándor, az Operaház játékmestere, rendezője.

Az 1952-ben született alkotó édesapja, Palcsó Sándor, az Opera Örökös Tagja nyomdokain került közel a dalszínházi műfajhoz. A Magyar Állami Operaháznál töltött több mint négy évtizedes pályáját 1974-ben súgóként kezdte, majd 1982-től rendező asszisztensként, 1992-től egészen 2015-ös nyugdíjazásáig I. játékmesterként és rendező koordinátorként tevékenykedett az intézményben.

A színház repertoárdarabjainak jelentős részét tartotta karban, frissítette fel. O állította ismét színpadra többek között a Bohéméletet (1993), A trubadúrt (1996), a  Don Pasqualét (2006), 2000-ban pedig önálló rendezéssel is bemutatkozott az Erkel Színházban, ahol Donizetti Szerelmi bájital című művét vitte színre.

Palcsó Sándort a Magyar Állami Operaház saját halottjának tekinti, temetéséről saját kérésére szűk családi körben intézkednek.

Fotó: Éder Vera

Szólj hozzá!

Gyász! A Nemzeti Színház hétfőn közölte a szomorú hírt

Érdekes kérdést tett fel Jakupcsek Gabriella – fotóval