in

Hajdú Péter megszólalt a Friderikusz ügyben, de…

Hajdú Péter megszólalt a Friderikusz ügyben, de konkrét véleményét nem osztotta meg a nagyérdeművel.

“Tegnap kitettem egy Churchill idézetet, amelyet már korábban posztoltam!” – kezdte Hajdú Péter.

“Az idézetnek természetesen semmi köze nem volt Friderikusz Sándor felmondásához, sőt még félreérteni sem lehet.”
– folytatta.

“Azonban úgy látom, hogy vannak akik ezt is félreértették, ezért inkább levettem! Friderikusz Sándor felmondását eddig sem és ezután sem fogom kommentálni. S bár a döntésével komoly nehézséget okozott a produkciónak, ettől függetlenül Sándort tisztelem és kimagasló tehetségű televíziósnak tartom!” – zárta sorait producer.

Előzmény

Friderikusz Sándor tegnap délután közleményben jelentette be, hogy az egyik csatornánál, ahol dolgozott nem folytatja a műsorát.

A népszerű műsorvezető tájékozattójában az szerepelt, “Nem leszek tehát a TV2 új Napló-jának riportere, sőt, legnagyobb sajnálatomra arról is lemondok, hogy folytassam az Összezárva Friderikusszal-t.

Szólj hozzá!

Húsvét 2016 – Nagycsütörtökkel elkezdődik a szent három nap

Lángra kapott a népszerű étterem – a tűzoltók még dolgoznak