in

Halász Judit szomorú nyilatkozata: “Egy szűrővizsgálaton derül ki, hogy…”

A színésznő, énekesnő ugyan mindig mosolyog, ráadásul dalaival gyermekek százezreinek csalt már mosolyt az arcára, ám azt is elárulta, vannak nehéz pillanatok.

– Egy szűrővizsgálaton derül ki, hogy rosszindulatú daganatom van. Amikor megtudtam, persze nem volt kedvem nevetni, de amikor megkérdeztem Dank doktornőt, hogy életben maradok-e, és ő azt mondta, igen, akkor már sok olyasmi jutott eszembe, amin lehetett és tudtam is mosolyogni. – vallotta be a színésznő, aki a Nem születtem varázslónak címmel nemrég megjelent önéletrajzi kötetében egészen 1850-ig visszamenőleg mesél a családjáról, illetve saját múltjáról.

Szólj hozzá!

Az Elvis Presley szimfonikus koncertshow 2018-ban Budapesten

Gyászhírt közölt a Fővárosi Nagycirkusz: “Mély szomorúsággal értesültünk”