in

Hétfőn újra jön a Ridikül – íme a vendégek névsora

A műsor november 2-án 17 órakor jelentkezik a Duna Tv-n. A Ridikül témája: Nevelj, ha tudsz!

Szekeres Adrien énekesnő, két kislány édesanyja úgy gondolja, hogy a hisztiben, – amellyel oly sok szülő nem tudja, mit kezdjen – hagyni kell a gyermeket kiteljesedni, idővel elmúlik és minden visszaáll a rendes kerékvágásba. Adrien véleménye szerint, amikor a gyermek kamaszkorba lép, amikor eltolja magától a szülőt és becsapja előttünk az ajtót, akkor is tudnunk kell kapcsolatot teremteni velük.

Medveczky Kata, tanácsadó szakpszichológus, három gyermek édesanyja szerint a család témakörében nagyon sok minden változott. Régen a generációk együtt éltek, egymástól tudtak tanulni, ma nukleáris családok élnek külön-külön. Viszont soha nem tudtunk a gyermek fejlődéséről annyit, mint ma. Mindeközben nehezebb helyzetbe is kerültünk, mert válogatnunk kell, s ezzel egyedül maradtunk. Kata szerint a gyermekeinket meg kell ismernünk, ő nem hisz a büntetésben, amely amúgy is csak rövidtávon működik.

dr. Skita Erika, kommunikációs hídépítő, két gyermek édesanyja szerint rengeteg mindenen átsegít a humor, ezt a gyermeknevelésben is előszeretettel alkalmazza. Férje kedvenc mondása az, hogy “a hiszti, az olyan, mint egy mosógép-program, aminek le kell járnia.” Szülőként nem az a dolgunk, hogy kiemeljük egy-egy nehezebb szituációból a gyermeket, és rendbe rakjunk mindent körülötte, hanem azokat a készségeket adjuk meg számára, amelyek segítségével megtanulja a helyzeteket megfelelően kezelni.

Szólj hozzá!

Laár András így ünnepel – videó

Sexy Hot Yoga & Fitness Girls. You’re Welcome