in

Hosszú betegség után elhunyt Som Lajos

Som Lajos október 30-án elhunyt. A zenész 70 évet élt.

Hosszú betegség után Som Lajos hétfőn feladta a harcot. A hírt jó barátja, Tasnádi Péter erősítette meg.

Tasnádi Péter az AcNewsnak elmondta: mindennap beszélt az utóbbi időben Lajossal, aki már nagyon legyengült állapotban volt.

Az orvosok a héten közölték a zenész feleségével, már az is csoda, ha a vasárnapot megéri. Az özvegy elsőként Tasnádi Pétert hívta fel a hírrel.

Ő alapított a Piramist

A magyar zenész, basszusgitáros játszott a Tűzkerék, a Neoton, a Taurus zenekarokban. 1974-ben megalapította a Piramis együttest, melynek Révész Sándor mellett másik meghatározó tagja lett. 1985-ben megalapította a Senator együttest, amely két évig működött és egy nagylemezt készített.

A hatvanas évek közepén kezdett el zenélni a Record nevű zenekarban. A Gyapjúforgalmi Vállalat Révay utcai kultúrtermében volt állandó klubjuk.

Som Lajos a Record után a Neoton együttesbe igazolt, ahol akkor már későbbi felesége, Karda Beáta volt az énekesnő.

A Taurus következett

A következő nagy állomás a Taurus együttes, az első magyar hard rock zenekar volt az életében a ’70-es évek elején, amelyben Radics Bélával, Balázs Fecóval és a Metróból átigazolt Brunner Győzővel játszottak együtt.

Köves Miklóssal létrehozták a Piramis együttest. Németországban és Svájcban katonai klubokban léptek fel. Ekkor még Lévay Tibor volt az énekesük, akit később a Generálból távozó Révész Sándor váltott fel.

A Piramis feloszlása után 1985-ben az ugyancsak sikeres Senator nevű együttes basszusgitárosa lett, amelyben Takáts Tamással, Szekeres Tamással, Giger Károllyal és Varga Lászlóval zenéltek együtt.

1992-ben újra összeállt a Piramis, a nagy érdeklődésre való tekintettel öt koncert erejéig, a klasszikus felállásban. 1997-ben Závodi Jánossal mindketten 50. születésnapjukat ünnepelték, ennek alkalmából Száz év zene címmel készítettek közös albumot, korábbi slágereiket újra felvéve. 2006-ban ismét összeállt a Piramis, de a megromlott egészségi állapotú Som Lajos csupán a koncertek elején és végén léphetett színpadra, akkor is vendég basszusgitáros társaságában.

A Piramis 2009-es újraindulásában már nem is vett részt.

2011-ben bejelentették, hogy Slamovits Istvánnal közösen új zenekart alapít StOrM néven, azonban az új formáció mindössze egy sajtótájékoztatón szerepelt együtt, tényleges működésére sosem került sor.

Ajánljuk! Íme a Piramis legnagyobb slágere, amiben Som Lajos is közreműködött szerzőként.

Szólj hozzá!

Mikor van halottak napja 2017-ben? Mikor van mindenszentek 2017-ben?

A hírt zenésztársa megerősítette! Meghalt Som Lajos, a Piramis együttes egykori vezetője