in

Így folytatódik a Fölszállott a páva 2015

A budapesti stúdióból sugárzott elődöntők élő adásaival folytatódik november 6-án a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor a közmédiában.

A négy elődöntőt két középdöntő követi, a döntőt pedig december 18-án láthatják a nézők. A zsűri elnöke ezúttal is Sebő Ferenc zenész lesz, tagja pedig Timár Böske néptáncos, Kocsis Enikő táncművész-koreográfus, Eredics Gábor népzenész, Berecz István néptáncos és Sebestyén Márta népdalénekes – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-vel.

Ezúttal is négy kategóriában állnak színpadra a versenyzők: a közönség énekes szólistákat és énekegyütteseket, hangszeres szólistákat és zenekarokat, szóló és páros táncosokat, valamint néptáncegyütteseket láthat-hallhat.

Az elődöntőkbe továbbjutott 48 produkció tagjai júliusban, a Balaton partján ismerkedhettek egymással, a zsűrivel, a felkészítőkkel és a stábbal. Az együtt töltött napokat bemutató dokumentumfilm október 30-án látható a Duna televízióban.

Az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorának harmadik évadában több mint kétezer 6 és 14 év közötti ifjú tehetség állt a szakmai zsűri elé határon innen és túl.

Szólj hozzá!

Szerdán újra Ridikül – íme a mai vendégek

Megújul Vitray Tamás műsora