in

Így köszöntik Törőcsik Marit a Nemzetiben

Ünnepi gálával köszönti Törőcsik Mari Kossuth-díjas színművésznőt 80. születésnapján a Nemzeti Színház november 23-án, hétfőn – közölte az intézmény az MTI-vel csütörtökön.

A közlemény szerint az ünnepi gála rendezőjének Jordán Tamást kérte fel Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, a műsorvezető Kepes András lesz. A születésnapi műsort a Duna Televízió 21 óra 35 perctől közvetíti.

Az est részeként színészkollégák, zenészek, énekesek köszöntik majd Törőcsik Marit, a fellépők névsora meglepetés.

A gála napján kiállítás nyílik a nemzet színésze és a nemzet művésze elismerésekkel is kitüntetett Törőcsik Mari szerepeiről a Nemzeti Színházban, a tárlatot az év végéig tekinthetik meg a látogatók.

A színház közleménye kitér arra is, hogy a napokban megjelent hírekkel ellentétben Törőcsik Mari jól van és november 28-án színpadra lép Zsótér Sándor rendezésében, Henrik Ibsen Brand című darabjában, amelynek januári előadásaira még lehet jegyet vásárolni korlátozott számban.

Szólj hozzá!

November 23-án is Ridikül – íme a vendégek névsora

Koncz Zsuzsa átvette az életműdíjat