in

Így még tuti nem hallottad a Neoton slágerét

Elkészült a Neoton Família Kétszázhúsz felett című dalának egy részlete, acapella változatban.

Elkészült Rácz Gergő harmadik egyszemélyes acapella videója. Az énekes most a Neoton Família 220 felett című slágerét énekelte el hangszerek nélkül, egyes egyedül.

Az új egyszemélyes acapella videoklipet Gergő most élőben, színpadon is előadta, méghozzá a Fonogram Gálaesten, ahol az életműdíjas Pásztor Lászlót lepte meg ezzel a produkcióval. “Nagyon felnézek László munkásságára. Úgy gondolom, megérdemelten kapta meg az életműdíjat. Örülök, hogy lehetőségem volt egy ilyen különleges produkcióval meglepni őt.”

Gergő a díjátadón teljesen egyedül állt a színpadon, és nem csak az éneket, hanem a hangszereket is a saját szájával szólaltatta meg. Ennek megvalósításához egy olyan technikára volt szükség, amellyel a már elénekelt sorokat folyamatosan rögzítették, majd visszajátszották, így az előadónak egyszerre csak egy szólamot kellett énekelnie.

Szólj hozzá!

Az Omega oratórium nyitotta a pozsonyi rendezvényt

Meghalt a Halálos fegyver-filmek sztárja