in

Így néz ki Puskás Ferenc síremléke

Puskás Ferenc a Szent István Bazilika altemplomában nyuszik.

2002-ben az Aranycsapat egykori játékosai közül Bozsik József és Hidegkuti Nándor után ő részesült harmadikként abban a megtiszteltetésben, hogy stadiont nevezzenek el róla.

A Népstadion, melyben az 1950-es évek válogatottja legendává vált, az egykori csapatkapitány 75. születésnapján kapta a Puskás Ferenc Stadion nevet.

Ez évtől már a Kútvölgyi kórházban töltötte a napjait, ahol felesége minden nap meglátogatta. A további születésnapjait is a kórházban ünnepelte.

Reggel hunyt el

2006 szeptemberében a Nemzeti Sport arról számolt be, hogy Puskás súlyos tüdőgyulladással és magas lázzal az intenzív osztályra került. Állapota az elkövetkezendő hetekben nem javult, végül november 17-én reggel 7 órakor légzési és keringési elégtelenség következtében elhunyt.

A legendás Aranycsapatból mindössze ketten élték túl, Grosics Gyula és Buzánszky Jenő.

December 9-én nagy állami szertartással, a nemzet halottjaként temették el a budapesti Szent István-bazilikában. Erre a napra a kormány nemzeti gyásznapot rendelt el, és a temetést több tévé és rádió is közvetítette.

Így néz ki Puskás Ferenc síremléke

 

Szólj hozzá!
Íme 10 szórakoztató kvíz, amit ajánlunk a figyelmedbe

Íme 10 szórakoztató kvíz, amit ajánlunk a figyelmedbe

Könnyek közt hallgattuk! Andrea Bocelli, Sarah Brightman – Time To Say Goodbye