in

Jó hír! Ismét forgat Kulka János

Megkezdődött Ujj Mészáros Károly (Liza, a rókatündér) második mozifilmje, az X. című skandináv típusú krimi forgatása Budapesten. A mozifilm főbb szerepeiben Kulka János, Balsai Móni, Schmied Zoltán és Bede-Fazekas Szabolcs lesz látható – közölték a film alkotói az MTI-vel.

A forgatás előreláthatólag május közepéig tart olyan helyszíneken, mint a Gellérthegy vagy a rendőrség Teve utcai székházának teteje, emellett a 2. kerületben, Zuglóban és egy csepeli gyártelepen is vesznek fel jeleneteket. A film várhatóan 2018 első felében kerül majd a mozikba – olvasható a közleményben.

A film története szerint Éva, a gyermekét egyedül nevelő, pszichésen kissé labilis nyomozónő több furcsa halálesetet fedez fel az osztályára kerülő ügyek között. Első ránézésre mindegyik öngyilkosság vagy baleset, de Éva több apró részletre is felfigyel, amelyek alapján arra gyanakszik, hogy valójában nagyon profin álcázott gyilkosságokról van szó.

A bűnügyi igazgató nem kívánja bolygatni a már lezárt aktákat, de az új kolléga, Péter egy friss eset kapcsán Éva mellé áll. A fordulatokban bővelkedő, szövevényes krimiben senki sem az, akinek látszik, a bűnügyi történet mögött pedig egy megrendítő családi dráma is körvonalazódik.

“A X. skandináv típusú, sodró, gyors ritmusú, erős vizuális világú, nagyon izgalmas, látványos és fordulatos krimi lesz” – idézi a közlemény Ujj Mészáros Károlyt. A filmmel tér vissza a vászonra Kulka János, de látható lesz a filmben Básti Juli, Hámori Ildikó, Szirtes Ági, Fekete Ernő és Szabó Győző is.

A forgatókönyvet Ujj Mészáros Károly és Hegedűs Bálint írták, az operatőr Szecsanov Martin, a film producere Muhi András és Ferenczy Gábor, gyártója a Focusfox. A Magyar Nemzeti Filmalap 489 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a thrillernek – áll a közleményben.

MTI

Szólj hozzá!

Visszatért a Reggeli – Buci és Alföldi főzés közben anekdotáztak

Húszéves születésnapját ünnepli az Önök kérték